Megújulóban a Strázsa-hegyi tanösvény

Önkéntesek segítségével felújítják a Pilis nyugati peremén vezető Strázsa-hegyi tanösvényt. A munkálatok során lezárják a használaton kívüli, talajeróziót gyorsító utakat, valamint a hegytetőn pihenőpontot alakítanak ki.

A Strázsa-hegy a Pilis és az egész nemzeti park nyugati peremén áll. A terület több mint száz évig katonai lőtérként funkcionált, ennek köszönhetően szinte érintetlenül megőrizte természeti értékeit. A hegy a gyönyörű panoráma (tiszta időben a környező hegységeket, a Dunát és a távoli Tátrát is meg lehet csodálni) révén népszerű túracélpont, tetején kilátótorony és kiállítás tekinthető meg, amely szakvezetett túrák keretében látogatható.

Bármilyen szép is a környezet, a kirándulók között sokan voltak, akik a hegytetőre tartva lerövidítették a lankás, kellemes útvonalat, és egyenesen felmentek a toronyba, nagy kárt téve a talajban. A Duna-Ipoly Nemzeti Park emiatt úgy döntött, hogy önkéntesek bevonásával megújítja a tanösvényt, és a természet védelme érdekében lezárja a nemkívánatos útvonalakat. A lezárások már megszűntek, a munka azonban még nem fejeződött be teljesen.

A Strázsa-hegyi tanösvény a Kökörcsin Ház mellől indul, amely Esztergom-Kertváros mellett, a Dorogot elkerülő 117 sz. főút és a Suzuki út kereszteződésében áll. Budapestről az Árpád hídtól volánbusszal is megközelíthető, az Esztergom-Kertváros megállónál kell leszállni.

A tanösvény hossza 1.7 kilométer, és kevesebb mint egy óra alatt teljesíthető.

A felújítások jelenlegi állapotát és a tanösvényt az alábbi videó mutatja be.

Nyitókép: dunaipoly.hu

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A nehézségek ellenére remek győzelmet aratott Balatonfüreden Beda Szabolcs
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a tésztáról
Tizennyolc magyar futó ért célba a Spartathlonon
Megdőlt Janisz Kurosz rekordja a Spartathlonon, két magyar a top tízben
Három magyar az első tizenegyben a Spartathlonon szombat este

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.