Versenyláz a rajtkapu környékén

Rengeteg futó érkezett a májusi tókerülő verseny, az Ultrabalaton helyszínére, ahonnan a Nemzeti Sport néhány amatőr indulója is bejelentkezett a készülődésről.
Hatalmas, több mint tízezres mezőny rajtol el szombaton hajnalban – már 4 órakor is! – az Ultrabalatonon, a futók 221 kilométert teljesítenek, elvileg 32 órás szintidőn belül. Lesznek, akik egymagukban vágnak neki az embert próbáló távnak, de a többség csapatban kerüli meg a magyar tengert. A tömegben megtalálhatók a Nemzeti Sport hobbikocogói is, egy tizenkét tagú, valamint egy négytagú csapatban, s két kerékpáros kísérővel próbálják teljesíteni a versenyt.
Az amatőrök mellett komoly ultrabalatonos múlttal rendelkező versenyzők is megérkeztek, Lubics Szilvia korábban kétszer is megnyerte a versenyt, de találkoztunk Maráz Zsuzsannával is, aki sorozatban háromszor, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is győzött.

Lubics Szilvia (balra) korábban kétszer is nyert az Ultrabalatonon

Egyébiránt Maráz Zsuzsanna ezúttal négyfős csapatban indul, s a május végén Temesváron rendezendő 24 órás Európa-bajnokságra készül.

Maráz Zsuzsanna (balra) ezúttal nem egyéniben, hanem négyfős csapatban indul

A rajt előtt napon, a pénteki UB-expón még mindenki jókedvű, mosolygós – de mi lesz az arcokra írva szombat hajnaltól számolva majd’ húsz-huszonnégy órával később?…

Péntek estére, amikor bezárt az UB-expó, a Nemzeti Sport csapata is összeállt

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Magyarországon rendezik a szumó Európa-bajnokságot
Vasárnap eljön a nagy nap: a Szerelmes Füreddel megkezdődik a hazai futóidény
Idén kihagyja az országos bajnokságokat, ám Németországban is folytatja a futást
Otthoni körülmények között, könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz
Jelmezes futás és téli Balaton-átúszás is szerepel a februári programkínálatban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.