Félmaratoni futás a vízben

A pályacsúcsot birtokló Papp Márk az idén is szeretne elindulni a Balaton-átúszáson, amelyen egyértelmű célja az újabb győzelem. És ebben még az államvizsgája sem hátráltathatja.

A szombati balatonfüredi nyílt vízi úszó világkupaverseny jó teszt lehetett a június 29-én esedékes 37. Lidl Balaton-átúszás előtt a viadal pályacsúcsát 58:33 perces idővel 2016-ban megdöntő Papp Márk számára. A 25 éves riói olimpikon a 15. helyen végzett a 10 kilométeres versenyen, egyúttal a felnőtt magyar bajnoki mezőnyben harmadik lett.

„Nekem nem feltétlenül ez volt a múlt hét eseménye, merthogy államvizsgáztam is – mondta portálunknak Papp Márk, aki azt is elárulta, jelessel jutott túl a megméretésen. – Ennek fényében elég jól sikerült a füredi világkupa, hiszen nem tudtam annyit készülni rá. Hogy inkább az öt vagy a tíz kilométeres távot szeretem-e jobban, az a felkészüléstől és az aktuális állapotomtól is függ – mindkettőhöz sok szép emlék köt, de erre a kérdésre általában azt felelem, hogy az ötöt.”

Márpedig – legalábbis az ideális íven haladva – a Révfülöp és Balatonboglár közti táv 5.2 kilométer… Papp tervezi, hogy újra rajthoz áll, hiszen ő a címvédő, s mindenképp szeretne győzni, mi több, megpróbál jobbat úszni az általa tartott rekordnál – konkrét elképzelése nincs, csak az, hogy teljesítse a penzumot.

„A 2016-os életem egyik legjobb éve volt, sőt, biztosan a legjobb – emlékezett vissza Papp Márk. – Jó állapotban voltam, jól sikerültek a versenyek, minden klappolt. Az átúszás is tökéletes volt, ami szerintem a jó időnek köszönhető, éppen ezért élveztem is a viadalt.”

A három évvel ezelőtti ötkarikás játékokon 10 km-en 13. helyezett úszó szerint az olyan versenyeken, amelyeken folyamatosan rajtolnak az emberek, a reggel indulóknak talán az a legjobb, ha 26-27 fokos a víz, míg azok, akik később csobbannak vízbe, jobban járnak, ha a meleget árasztó nap mellett kicsivel hidegebb a víz – ha ugyanis 27 fokos, vagy annál is melegebb, az 35 fokos levegő mellett már veszélyes lehet. Papp Márknál arról is érdeklődtünk, mit tanácsolna azoknak, akik most először vágnak bele a magyar tenger átszelésébe.

„Az ötezer-kétszáz méteres táv barátok között is félmaratoni futásnak felel meg – taglalta. – Annak sem vág bele senki csak úgy, ráadásul az úszás nem természetes közegben zajlik, ami rettenetesen megnehezíti a helyzetet.

Futóversenyen ha elfáradok, tudok sétálni, a Balatonban nem tehetem meg, legfeljebb megkapaszkodom az egyik kísérőhajóban. Aki egyáltalán nem készült, ne induljon el.

Érdemes edzeni, mert erre a távra heti három tréninggel néhány hónap alatt tökéletesen fel lehet készülni, pláne, ha egyébként is aktív életmódot folytat az illető.”

Papp hozzátette, az időjárás és a táplálkozás is fontos tényező. Mivel az átlagos úszóidő másfél órán kívüli, és inkább a két órához közelít, a szervezet tartalékai folyamatosan fogynak, vagyis fontos, hogy aki elindul, ne egy szelet csokival menjen neki a távnak, hanem fogyasszon épkézláb reggelit, előző este meg pizzát vagy spagettit.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében
Pattanj két kerékre a városban is! Az elektromos kerékpárok előnyei a városi közlekedésben
Mátra, a Kazinczy, Vadrózsa: erre tette fel az évét, megvan a mesterhármas!
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.