Június végi buli: már ezren neveztek

Kevesebb mint két hónap van hátra az idei Balaton-átúszásig, amelyre már hosszabb ideje lehet nevezni. A vállalkozó kedvűeket online edzésterv segíti a felkészülésben.

Hagyományosan a legfontosabb balatoni sportesemények egyike a tó átúszása, amelyet az idén – 36. Lidl Balaton-átúszás néven – a tervek szerint június 30-án rendeznek meg. Az előnevezés már márciusban elindult, azóta több mint ezren jelezték részvételi szándékukat.

Szokás szerint az északi oldalról a délire úsznak át a vállalkozó kedvűek, a Révfülöp és Balatonboglár közötti táv 5.2 kilométer hosszú. Bárki nevezhet, és szabadon választott úszásnemben teheti meg a távot, viszont csak orvosi igazolással lehet indulni. Jó hír ugyanakkor, hogy akinek nincs, az a helyszínen megvizsgáltathatja magát. Az úszók biztonságáért 50 méterenként vitorlások és egyéb vízi járművek felelnek.

A szervezők ingyenes online edzéstervvel segítik a felkészülést, amelyet Garas Attila triatlonedző állított össze, de hasznosak lehetnek a Mányoki Attila hosszútávúszó tanácsai is.

Minden fontos információt megtalál az esemény honlapján.

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.