Nagy kihívás lesz az evezősöknek a budapesti regatta

Március 19-én tizedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi evezősversenyt, a Budapest Kupa Regattát, amely több szempontból is izgalmasnak ígérkezik.

Két év szünet után rendezik meg ismét Budapesten a nemzetközi evezős versenyt, a Budapest Kupa Regattát, a március 19-i eseményre már lezárult a nevezés. Izgalmakban biztosan nem lesz hiány, ugyanis nyolc országból körülbelül kétszázan vesznek részt az évadnyitónak is nevezhető viadalon. S hogy mitől lesz különleges?

„Már önmagában az nagy dolog, hogy két év után ismét meg tudjuk rendezni – mondta a Csupasportnak Orbán Gergely főszervező.

– Sajnos az utóbbi két évben a koronavírus-járvány miatt nem volt rá lehetőség. Érdekesség, hogy ez a tizedik kiírás, de most indulnak először egypárevezősök. A másik különlegesség, hogy nagyon korán lesz megrendezve. Az evezősök ilyenkor általában téli edzéseket végeznek, ezért nagy kihívás nekik, már csak azért is, mert az óbudai ág nagyon trükkös szakasz. Emellett eltér a hagyományos evezősversenyektől, mert üldözéses viadal nem nagyon szokott lenni itthon. Harminc másodperces időközökkel indítják a résztvevőket, izgalmasnak ígérkezik.”

A verseny az Óbudai-sziget Szentendre felé eső csücskétől indul, és a XXIII. János pápa Parknál lesz a cél, egyúttal itt lesz a versenyközpont, ahova bárki kimehet szurkolni. Az egypárevezősök mellett indulnak még négypárevezősök és nyolcasok is, összesen húsz kategóriában lehetett nevezni. Az első három helyezett arany-, ezüst-, bronzérem díjazásban részesül, emellett minden helyezett emlékérmet kap.

Nyitókép: Sebestyén Soma

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A shintyben mindent szabad, de a labdát rúgni tilos!
Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.