Dakota Johnson: éljen a jóga!

A 31 éves Dakota Johnsonnak nem kellett fogynia a Szürke ötven árnyalata-filmekért, ám – a korábbiaktól eltérően – sokat tett azért, hogy szálkásabb legyen. A vele dolgozó személyi edzőnek köszönhetően kiderült, pontosan mit.

Nemrég új hajjal kápráztatta el rajongóit Dakota Johnson. A 31 éves színésznő, Melanie Griffith és Don Johnson lánya szinte ébenfeketére színezte hosszú barna fürjeit, ám valami nem változott: továbbra is tökéletes az alakja.

Sok nő irigyelheti a Szürke ötven árnyalata filmek női főszereplőjét, hiszen a kétes színvonalú, ám világhírű könyv filmes feldolgozásáig igazából nem is edzett rendszeresen. Filigrán alakját a jelek szerint nagyrészt a genetikának köszönheti, noha természetesen az

átgondolt táplálkozással ő maga is sokat tett azért, hogy remekül fessen.

Miként a rachaelattard.com-on olvashattuk, az étkezésben követendőnek tartja a három főétkezés melletti két snacket. Ahogyan a legtöbb sztár – nemrég írtuk, Jennifer Lawrence némileg a kivétel –, ő is legfeljebb sovány húst, illetve halat eszik, plusz sok gyümölcsöt és zöldséget, no meg egyéb fehérjét is fogyaszt. Érdemes kiemelni, hogy imádja a gyümölcsleveket, turmixokat, ezeket sokszor magának készíti el.

Az említett három főétkezés és két snack a napi legalább egy liter víz fogyasztásával megfelel a sztárok edzőjeként ismert Ramona Braganza filozófiájának. Johnson a három filmből kettőnél (A sötét ötven árnyalata, 2017; A szabadság ötven árnyalata, 2018) is dolgozott vele, mert ugyan hiába van megáldva szerencsés alkattal, a ledér öltözékben vagy annyiban sem felvett jelenetekhez még kidolgozottabb test szükségeltetett.

Ahogyan ilyenkor szokás, a személyi edző – aki Jessica Albával kezdett, majd dolgozott Halle Berryvel, Amanda Seyfrieddel, Anne Hathawayjel és Kate Beckinsale-lel – több médiumnak is beszámolt a közös munka részleteiről, így 2018 februárjában cikkek sora született arról, hogyan tartotta magát fitten a színésznő.

A Cosmopolitan írt arról, hogy Johnson alapvetően nem súlyt akart veszíteni, hanem szálkásabbá szeretett volna válni, tónusosabbá akarta tenni az izmait. Ennek érdekében Braganza heti négy-öt nap dolgozott vele a forgatás alatt.

Kezdetben 40-60 perces edzéseket tartott neki, amelyeket a színésznő inkább a forgatások után szeretett elvégezni. Színésztársa, a férfi főszereplő Jamie Dornan egyébként jobban szerette a testedzéssel nyitni a napot. Érdekesség, hogy mindkét színésszel Braganza dolgozott, és ugyanabban a jól felszerelt kamionban edzettek (hiába, így egyszerű költöztetni a konditermet, ha változik a forgatási helyszín), ám nem egy időben.

A forgatási időszak végére 30 percessé rövidültek az edzések, ráadásul idővel tánctanár vette át Braganza szerepét, mert Dakota Johnson már a következő filmjére készült. Azelőtt azonban elsősorban saját testsúllyal és kisebb súlyokkal dolgozott, több gyakorlatot is a bokájára rögzített nehezékkel végzett. Az egyensúly fejlesztéséért sok egylábas gyakorlatot csinált, és bár többnyire az ezt a célt szolgáló kamionban mozgott, néha kocogott a környéken. A bemelegítésben és az edzésben szerepet kaptak a táncos mozgások, illetve a változatosság kedvéért pilates, kick-box és jóga is szerepelt a „menüben”.

A közös edzéseken kívül Johnson heti kétszer hot jógázott, amelyet a pilatesszel együtt annyira megszeretett, hogy a trilógia befejezése után is megtartott.

Mint Dakota Johnson utóbb elmondta, elégedett volt azzal, ahogyan kinézett a filmben – valószínűleg a nézők sem vitatkoznának vele.

Nyitókép: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.