ÚJ KÖZEGBEN Így készül Diaz a fesztiválszezonra

Diaz, a Wellhello énekes-dalszerzője személyi edző segítségével, tudatos edzésmunkával készül a közelgő fesztiválszezonra, már csak azért is, mert biztosra akar menni: a nyári hajtás sikere nem múlhat azon, hogy bírja-e erővel.

Lehet, vannak, akik úgy gondolják, hogy személyi edzővel dolgozni afféle sznob dolog, de az utóbbi időben rájöttem, kimondottan jó ötlet. Nekem legalábbis bejött.

Amikor fekve nyomás után éreztem egy kicsit a vállam, eszembe jutott: sokat edzek, de nem biztos, hogy mindig minden gyakorlatot helyesen végzek. Ha pedig nagyobb súlyokkal dolgozva hosszabb ideig nem a megfelelően kivitelezett mozdulat rögzül, az súlyosabb sérüléshez is vezethet.

Még a zuglói Gildába jártam, akkor kértem tanácsot Schneider Ádám edzőtől. Adott is egy-két hasznos tanácsot, beszélgettünk, mit hogy kellene csinálnom, végül baráti kapcsolat alakult ki, és azóta vele dolgozom. Amikor pedig átment a Dózsa György úti terembe, vele tartottam, mert nekem nincs messze.

Most gondolkodtam azon, hogy nagyjából egy éve edzek Ádi útmutatásai szerint, és bár előtte nagyon sokat jártam kondizni, érzem magamon a fejlődést – ha valaki ezen töri éppen a fejét, komolyan azt javaslom, kérje szakember segítségét, csak nyerhet vele!

Az együtt töltött idő után megesik, hogy ha túl sok tanítványa van, csak gyorsan átbeszéljük, mit szeretnék edzeni, szerinte mit csináljak. Vagyis már nem szükséges, hogy minden mozdulatot árgus szemmel figyeljen és korrigáljon, ráadásul vele mindig másképp dolgozunk, nem ugyanolyanok az edzések, változatosak a gyakorlatok.

A közös kapcsolat ott tart, hogy most már a zenekari menedzserünk, Tóth Geri is hozzá jár…

Ami az edzéseimet illeti: törekszem rá, hogy minden izomcsoportot külön megdolgoztassak – ez a cél, de a stúdiómunkák, a fellépések, a koncertek azért átírják néha az edzéstervet.

Ha tehetem, hétfőn a mellizmot edzem, kedden a tricepsz és a bicepsz van soron, szerdán a vállam, csütörtökön a hátamat dolgozom meg, péntekenként bokszolni járok, és akkor szombaton a lábam terhelem.

Öt-tíz perc kardiózás jelenti a bemelegítést, néha a levezetést is, jó felvezetés a futógépet hegymenetbe állítani. Nagyjából hetven perc egy edzés.

Ha nem jutok el mindennap a terembe, akkor több időt maradok, összevonom a programot. Közeleg a fesztiválszezon, muszáj jó formában lenni!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.