NE PÁNIKOLJ, SPORTOLJ! Megszerettem a telet!

Ez az évszak is gyönyörű, érdemes más szemmel nézni – blogírónk példa azoknak (is), akik valami miatt ódzkodtak a hidegtől, viszont szeretnének változtatni életmódjukon.

Ha van ember, aki utálta a telet, az én voltam. A folyton fázó és nyafogó, a latyakot gyűlölő, a sötétségtől irtózó, a hideg vizet aztán végképp nehezen tűrő nyármániás napfénymegszállott voltam. Aztán mire lettem figyelmes? Fürdőruhában szaladgálok a hóban, mínusz kétszáz Celsius-fokban ácsorgok a jégszaunában, illetve hidegben futok, minden gond nélkül.

Mi vaaaan?!

Olyan elcsépelt mondani, hogy a sport mindenre megtanít, hogy már szinte igaz. A télhez fűződő, teljesen megváltozott viszonyomat is a mozgásnak köszönhetem. Azzal, hogy a sportnak és az önfejlesztésnek köszönhetően legyőztem a pánikbetegséget és életem egyéb kríziseit, más emberré váltam.

Egy-egy helyzetben nem a rosszat látom, hanem azt nézem, miként oldhatnám meg a helyzetet. Persze nem igaz, hogy már szeretem a hideget, de bátran kijelenthetem, tudok rá más szemlélettel tekinteni.

Például tudom, hogy a testemre jó hatással van. A hidegterápiáról már írtam, a test öngyógyító folyamatait felgyorsítja az extrém hideg. Szintén nem felejtem el, hogy a hideg megöli a kórokozókat, s rendre eszembe jut, mennyire szerethető a konyhám így, télen, muslincák nélkül – s bevillan még, hogy a hideg nemcsak a rovarok, hanem a kisebb, kártékonyabb élőlények ellen is véd.

 

Mezítláb a hóban – Rita néha kiugrik a kertbe, mert a természetes hidegterápiánál nincs klasszabb

S itt jelenik meg a hála, ami korábban a telet emlegetve szóba sem kerülhetett nálam.

A téli sportokat most sem szeretem. Egyszer-egyszer voltam síelni és korcsolyázni, de nincs az a ruházat, amely megvédene a hidegtől, a lábfejem nem alkalmas ilyen jellegű tevékenységekre. Ellenben a hóban futás nem okoz gondot, hiába megy bele a hó a cipőmbe, akkor sem érzem a hideget.

Tudniillik motivált vagyok.

 

 

Szeretek futni, és az élmény más megvilágításba helyezi a kényelmetlenséget. Márpedig aki fut, muszáj megbarátkoznia a természet téli adottságaival, nem vonulhat fél évre futópadra.

Ha manapság futok, inkább látom a szépet, a havas tájat, az érintetlen erdő fehérségét, s érzékelem a havazással járó, semmihez sem fogható csendet, mintsem a hideg miatt nyafognék.

Minden gond nélkül futok két órát mínusz 10 Celsius-fokban, és csak akkor veszem észre, hogy hideg a lábam, amikor már lépek be a kádba, és meglepően melegnek tetszik a fürdővíz. Arról nem is beszélve, hogy az arcbőr a téli hidegtől szép sima lesz, s esküszöm, mintha húsz évet fiatalodnék minden téli futást követően.

A tél számomra többé nem ellenség, inkább számos élmény forrása.

Hamarosan indulok életem első, nagyobb téli túrájára Szlovákiába, itthon már sok kisebb dombot megmásztam hóban, hidegben. Nem hinném, hogy bármi gond lenne.

Gyönyörűségeket láthatok majd.

És újra hála lesz a szívemben, amit érdemes volt kitárnom a tél csodái előtt.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.