A hét végén zárul a hazai Spartan-idény

Kazincbarcikán zárul a 2019-es magyarországi Spartan-szezon, amelynek idei utolsó versenyhétvégéjén több mint 7500-an állnak rajthoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A szervezők tájékoztatása szerint a Csónakázó-tó környékén kialakított pályán a klasszikus távok közül először a leghosszabbat, a Beastet rendezik meg, ez legalább 19 kilométert jelent minimum harminc akadállyal. Miután az elmúlt napokban többször is esett az eső, a versenyzőknek várhatóan nem lesz könnyű dolguk a felázott terepen.

A szombati napon még Kids-futamokra kerül sor, illetve szellemi és testi fogyatékkal élő gyermekek számára rendeznek egy úgynevezett Special Kids-eseményt.

Vasárnap a Sprintet bonyolítják le (minimum öt kilométer, legalább húsz akadállyal), majd ismét a Kids-versenyek következnek, ezután pedig jótékonysági futamokkal zárul a program, utóbbi bevételéből a kazincbarcikai Kincsem Napközit támogatják.

A vasárnapi versenynapon várhatóan bejelentik a 2020-as idény első házigazdáját is.

Az idei első Spartan-versenyt Nagykanizsán rendezték meg, rekordot jelentő 10 ezer résztvevővel, majd június utolsó hétvégéjén Magyarországon először lehetett Trifectázni Eplényben, azaz egy hétvégén belül teljesíteni a Sprint, a Super és a Beast távot is.

(Fotó: Varga Dzsenifer)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.