Ana Salvador kiskora óta lázadó típus. A családja kiskora óta vitte síelni, amolyan hagyomány volt, mindenki imádta, ő azonban tizennégy évesen inkább átváltott snowboardra.
„Egy nagy adag dac is volt benne, mivel az egész családom síelt. Úgy döntöttem, inkább a saját fejem után megyek, és egyből beleszerettem a snowboardozásba, 2011-ben pedig tapasztalatszerzés gyanánt beneveztem a spanyol bajnokságba, s annyira jól ment, hogy meg is nyertem – meséli. – Egyébként is szerettem volna távolabb lenni a népszerű üdülőhelyektől, ahol az emberek állandóan tolonganak, hogy ki menjen fel elsőként a sílifttel. Távol állt tőlem ez az ideges, feszült hangulat, inkább nyugodtan szerettem volna élvezni a hegyek különleges hangulatát, ami a snowboard révén megadatott.”
Azóta oktatóként dolgozik, túrákat és táborokat szervez, na és persze több neves szponzor is támogatja. Mint meséli, kimondottan rossz autója van, mert szinte minden pénzét a szenvedélyére, vagyis a hófedte hegyekre és a sportolásra költi.
Ám itt jön az igazi csavar a történetben, merthogy egy ideje splitboardozni kezdett, ami leegyszerűsítve gyakorlatilag egy kettévágott snowboarddeszka, vagyis a síléc és a snowboard ötvözete. Azóta előbb igyekszik meghódítani a minél magasabb hegyeket, ahonnan aztán a snowboardnál egyébként gyorsabb splitboarddal lesiklik – ami, mondanunk sem kell, meglehetősen kockázatos és veszélyes, nem beszélve a több mint negyvenöt kilogrammos hátizsákjáról, amit magával cipel.
Először a Peruban fekvő, 6345 méter magas Chopicalquit szemelte ki, mivel nem akart túl magas és túl hideg hegyre menni, ám a hegyen található repedések miatt nem jutott fel a csúcsra. Elsőként a szintén Peruban található, 6034 méter magas Tocllarajut hódította meg, ami elmondása szerint felejthetetlen élmény volt. A célja, hogy jövőre megmásszon egy hétezrest, 2020-ban pedig egy nyolcezrest – ahonnan aztán lesiklik.
„Egy sportolónak mindig fejlődnie kell és új célokat keresnie, nekem is ez a lételemem” – vallja.
