Maszkmesterek

Gareth Bale: örökös magaslati edzés

Számos ismert és népszerű sportoló edz szuperhősökre emlékeztető maszkban; Gareth Bale, Mario Mandzukic vagy az ökölvívó Anthony Joshua is előszeretettel használja az első látásra kissé bizarr szerkezetet.

A közösségi oldalakat és a sportoldalakat böngészve bizonyára sokan látták már, hogy manapság a sportolók gyakran edzenek egy furcsa maszkban, amelynek segítségével hosszú távon jelentősen nő az állóképességük, és javul a teljesítményük. Ezzel ugyanis gyakorlatilag a magaslati edzést szimulálják: mintha eleve olyan helyen edzenének, ahol sűrű a levegő, kevesebb az oxigén, és ezáltal a tüdejük, a szervezetük sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve. Nő a tüdőkapacitás, a vörösvérsejt-termelődés, és normál körülmények között kevesebb erőfeszítéssel sokkal jobb eredményt lehet elérni.

Maga a módszer persze nem újdonság, vannak erre a célra például szimulációs sátrak is, és már évtizedekkel ezelőtt is sok csapat edzett magaslati körülmények között, ám mégiscsak egyszerűbb és olcsóbb mindössze egy maszkot magunkra kapni. Aminek egyébként az ára sem annyira borsos.

Hetven fontért, vagyis körülbelül huszonötezer forintért beszerezhető, és természetesen a hobbisportolók is nagy hasznát vehetik, ám ebben az esetben mindenképpen érdemes egyeztetni profi szakemberrel.

Gareth Bale is örömmel edz a maszkban

„A sportolók imádják a maszkot. Az eredmények pedig magukért beszélnek, jelentősen nő azoknak a teljesítménye, akik használják. Gareth Bale remek példa erre. Három hónapot hagyott ki sérülés miatt, mégis fantasztikus formában fejezte be a szezont” – mondta Sammer Sommers, a maszk feltalálója.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.