Mr. Olympia, végre magyar indulóval

Napi két kiló húst eszik meg Kökény Béla, aki a testépítők legrangosabb versenyére, a Las Vegas-i Mr. Olympiára készül – első magyarként szerepelhet a nagyszínpadon.

Még sohasem sikerült magyar testépítőnek, amit a 37 éves Kökény Béla véghez vitt: tavaly kiharcolta a lehetőségét, hogy szerepeljen a testépítők legfontosabb megméretése, a Mr. Olympia nagyszínpadán. Szeptemberben Las Vegasban, a Orleans Arena majdnem 9000 ezer férőhelyes termében méri össze erejét az ellenfelekkel.

Csak viszonyításként említjük, ez az a viadal, amelyet a Terminátorként – és sok más szerepnek köszönhetően – világszerte ismert színész, Arnold Schwarzenegger még testépítő korában hétszer is megnyert.

„Ekörül forognak a gondolataim, ezzel kelek reggel és fekszem este – jegyezte meg a személyi edzőként dolgozó, de január eleje óta elsősorban a felkészülésére összpontosító Kökény. – Nem is hittem, hogy sikerülhet eljutnom erre a versenyre, a párom biztatott mindig, hogy igenis van esélyem rá. Nagyon nehéz kivívni a részvételt, hiszen jelentős nemzetközi versenyeken kell győzni hozzá. Hogy ezeken indulhasson az ember, szükség van a profi kártyára, amelyet eleve nem könnyű megkapni.”

A sikerrel felérő részvétel persze nem a semmiből jött. Ahogyan Kökény meséli, amióta az eszét tudja, az volt a célja, hogy izmos legyen. Először azt akarta elérni, hogy negyven centi átmérőjű karjai legyenek, de „az nagyon hamar sikerült”, így következtek a még nagyobb célok.

Mivel nagyon megszerette az edzőtermet, ma már el sem tudja képzelni nélküle az életét. A WBPF-nél abszolút Európa-, a WABBA-nál abszolút világbajnok, és további rangos nemzetközi versenyek győztese. A Mr. Olympiára a 2018. novemberi Wings of Strength Romania Muscle Fest Pro IFBB-versenyen elért győzelmével kvalifikált.

„Nagyjából húsz-huszonkét versenyző indulhat majd a kategóriámban, az a célom, hogy a legjobb tíz közé kerüljek – szögezte le Kökény. – A versenyszám első napján mindenki felvonul, majd kiválasztják a legjobb tízet, aki másnap is visszatérhet. A pontozók a szimmetriát, a szárazságot, az izomtömeget nézik. Profik a bírók, pontosan tudják, mire kell figyelni. Hogy mi dönthet mellettem? Talán a jó arányok és a vastag izomtömeg.”

Mivel Kökény Bélának az élete a testépítés, nem érzi különösebb kihívásnak a tudatos étkezést, amely a végén már-már koplalásba fordul, és persze az edzések sem jelentenek megpróbáltatást neki.

„Január elején kezdtem el a tömegnövelést, majd április végén a diétázást. Ez húsz-huszonegy hétig tart, de nem rossz, élvezem az egészet. Néha elképzelem, mennyire céltalanok lesznek a mindennapjaim, ha nem edzek és készülök, ám az még arrébb van” – így Kökény, aki reggel éhgyomorra kardiózik, vagy speciális turmixszal kezdi a napot. Hetente hatszor másfél-két órát edz, kardiós gyakorlásból viszont nincs szüksége sokra.

Az étkezésre igencsak oda kell figyelnie. Mostanság naponta két kiló húst eszik meg, amely természetesen zsírmentes, azaz elsősorban csirke vagy marha jöhet szóba. Kevés szénhidrátot juttat a szervezetébe, zsírból pedig ugyancsak minimálisan fogyaszt, a zöldség vagy a basmati rizs ugyanakkor mindennapos „vendég” a tányérján.

„Nagyon készülök már a versenyre, ugyanakkor kicsit még nyomaszt, hogy rengetegen néznek majd, sosem szerepeltem még ekkora viadalon. Ezért is lenne álomszerű, ha sikerülne bekerülni a legjobb tíz közé.”

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 júniusában.)

A mérlegelés nehézségei
Akármilyen rutinos testépítő is Kökény Béla, a mérlegelés neki is jelentős próbatétel. A Mr. Olmypián 212 fontos kategóriában indul, azaz 96.1 kilónál nem lehet több. A részvételét eredményező viadal előtt például két napig nagyon keveset evett és ivott, hogy pontosan tudja hozni a versenysúlyt, ugyanakkor a mérlegelés után szinte egy hajtásra húzott le egy liter vizet. Ha hasonló sikert érne el Las Vegasban, minden bizonnyal nem bánná a mérlegelést megelőző kemény koplalást.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.