Törékeny kislányból a szkander királynője

Barzsó Henrietta korábban úszott és táncolt, aztán a szkander mellett tette le a garast. A Csupasportnak azt is elárulta, miért vágott bele a sportba, és miért szeretett bele a szkanderezés világába.

Június 27-én rendezték az 1. Gemenc szkander ob-t, amelyen Barzsó Henrietta a felnőtt –65kg-os kategóriában jobb és bal kézzel is első helyen végzett, abszolút kategóriában pedig mindkét kézzel második lett a remek hangulatú versenyen. Itthon a legjobbak közé tartozik, volt már világbajnoki második és harmadik is, a célja pedig, hogy az aranyérmet is elhozza a vb-ről, emellett szeretne kijutni az olimpiára, ha felveszik a programba a szkandert.

A területi képviselőként dolgozó csinos hölgyet a munkahelye is támogatja, így nem okoz neki gondot, hogy eljusson a versenyekre. Heti öt-hat alkalommal edz, és mint mondja, az erő és a technika mellett gyorsaság is kell, hogy valaki sikeres legyen, mert hiába erős valaki, mire odamegy az asztalhoz egyből lenyomják. A súlyzós edzések mellett a speciális felkészülés, a csukló, az ujjak és az alkar erősítése is része a felkészülésnek, emellett ő a „fegyencedzést” is gyakran felveszi a programba. Persze adja magát a kérdés, hogy vajon kamaszként miért ezt a sportot választotta?

„Az édesapám és a bátyám révén jött ez az egész – mesélte a Csupasportnak. – A testvérem kezdte el előbb a fekve nyomást, aztán a szkandert, én pedig megirigyeltem, hogy mennyire tehetséges.

Egyre többet nyaggattak, hogy próbáljam ki én is, miközben akkoriban körülbelül vasággyal együtt voltam negyven kilogramm. Aztán az első versenyemen óriási sikerélménnyel gazdagodtam.

Tizenhárom-tizennégy évesen neveztem a mínusz ötvenöt kilós kategóriába, mivel ennél kisebb nem volt. Így is mindenki nagyobb volt nálam, de ha jól emlékszem, nyertem vagy második lettem, ami hatalmas lökést adott a folytatásra. Korábban úsztam és táncoltam is, volt, hogy a hármat együtt csináltam, de érdekes módon végül a szkander maradt.”

Barzsó Henrietta hamar megszerette a szkanderes közeget

S hogy miért szeretett bele ebbe a sportágba?

„Imádok versenyezni. Remek a hangulat, az egész olyan, mint egy nagy család. Mindenki ismer mindenkit, az újaknak pedig segítünk a beilleszkedésben. Nagyon összetartó, segítőkész közösség, ami azonnal megfogott.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.