BOGI BLOGJA A harlekin-bandatámadás

Madárpók a János-hegyen?! Bogi az „Esküdt ellenségeink” blogsagájának második részében olyan megpróbáltatásokról ír, amelyek (és akik) a természetben teszik próbára a futókat.

Nehogy azt higgyük, csak a városi futás alkalmával találkozhatunk az előző részben összefoglalt ellenségeinkkel, a természet lágy öle is rejteget számunkra olyan meglepetéseket, amelyek sprintelésre vagy fára mászásra késztethetnek bennünket. Íme, „esküdt ellenségeink”: az erdő lakói.

ICIPICI PÓK

Megmondom őszintén, már akkor hisztériásan kapkodok – és csekkolom magam, nem rántottam-e magammal esetleg egy ízeltlábút –, ha egy ökörnyálba szaladok bele, de ha az erdőbe kerget a sors, vigyázó szemeim az összes bukszusra rávetem, ki tudja, mikor áll lesben egy csorda madárpók, hogy rám vesse magát azzal az alattomos céllal, hogy infarktust kapjak, ők meg jót röhögnek rajtam.

Igazából nem is kell madárpóknak lennie, elég egy kisujjkörömnyi méretű apró rohadék, hogy hegyi mentőket hívjak a János-hegyre, majd panaszt tegyek, hogy nyugaton iszonyatos mértékben elszaporodtak a vadállatok.

Vagy például az idei jelenség, a különösen agresszív harlekinkaticák bandatámadásai a gyanútlan terepfutók ellen. Nincs más megoldás, mint a szopózsákba bedobni egy-két flakon Chemotoxot, és az attak közben megbirkózni a létszámfölényben lévő ellenféllel.

MEDVE

Köztudott, hogy Naprendszerünkben a Földön a legnagyobb az esélye annak, hogy medvetámadás áldozatai leszünk. Bár itt még nem szaporodtak el a macik, de a Kárpátokban igencsak népes a populáció, nap mint nap olvasni, hol a falu jegyzőjét, hol egy gazdát, illetve egy egész állatállományt tépett szét a medve. A szőrmókkal még az is a gond, hogy termetéhez képest elég gyorsan tud futni, fára is mászik, így ha nem akarjuk, hogy kiskanállal szedjék össze a maradványainkat, állapodjunk meg Gellértnél – jómagam legalábbis még sohasem láttam ott medvét.

TURISTA

Még régebben számtalan cicaharcot lehetett olvasni a turista vs. futó ellentétről, hogy minek indul túrán futva valaki, oszt ordibál, hogy „Pályaaaaa!”, és az ellenőrzőpont sem nyit ki akkorra, mikor a delikvens odaérkezik; illetve mit tötyögnek ezek itt csordában, hát elfoglalják az egész ösvényt, mikor a futó épp haladna sebességgel.

A probléma mérséklődött, amióta elszaporodtak a túramentes terepversenyek (minden hétvégén van vagy négy-öt), bár még mindig léteznek nagy népszerűségnek örvendő fúziós események, ahol esetleg még át kell ugrani egy-egy családot, illetve hidegben fél órát várakozni, hogy pecséthez jusson az ember – de hát erre találták fel a vodkát.

AZ ÖSVÉNY

Most eltekintek attól, hogy tájékozódási antitalentum vagyok, és már az első fűcsomónál képes vagyok eltévedni, ezért sem mertem soha egyedül nekivágni egy-egy itineres eseménynek; felőlem aztán írhatják, hogy a kocsmától balra, meg sárga háromszög, utóbbira is azt hiszem, hogy piramis van a közelben. A szépen kimunkált és modern futóórák világában az eltévedés veszélye egyre inkább csökken, de azért még mindig könnyfacsaró olyan sztorikat olvasni, hogy azért lettem negyedik, mert az apácatornai pónitanyánál lévő bükkfánál jobbra fordultam, és véletlen tettem plusz húsz kilométer kitérőt, így akaratom ellenére ultrafutó lettem, holott egy harmincasra neveztem be.

A dráma tovább fokozódhat azzal, hogy az egyetlen dolog, ami még tartja bennünk a lelket, Rezső bácsi kocsmája a száraz november miatt zárva tart.

KÓBOR KUTYA

A jó öreg tanyasi házőrző nincs láncra verve, ami nagyon helyes, hadd legyen szabad mozgása az ebnek. A probléma ott van, hogy kerítés sincs, és mert potenciális tyúkrablók vagyunk a szemében, a kutya jönne belőlünk falatozni. Számos taktika van arra, hogy felbőszült kutyát hogyan csillapítsunk le, ha felelőtlenségből adódóan épp nincs nálunk baseballütő vagy szamurájkard.

Semmiképpen se fussunk, mert az csak tovább hergeli a jószágot, és ne nézzünk a szemébe; maradjunk mozdulatlanok, majd artikuláltan mondjuk ki a patrónus-varázsigét: Expecto Patronum, és várjuk, hogy megjelenjen a védelmezőnk.

Ha ez nem válik be, mindenképpen reklamáljunk J. K. Rowlingnál, hogy romba döntötte az életünket, mert húsz év után kellett rájönni, hogy a Harry Potter nem is dokumentumregény.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.