A kisördög sem zavarta meg a győztest

Két év után először zárt jó érzésekkel egy versenyt Virág-Erdélyi Zsófia. A Telekom Vivicittá félmaratoni versenyének női győztese lendületet kapott a viadaltól, amely reményei szerint Tokióig repíti.

Fenti fotó: Szász Norbert

A célba érkezése után három szóval írta le a Telekom Vivicittát. Úgy fogalmazott: boldogság, szenvedés és újraéledés egyaránt jellemezte a versenyét. Melyiket mikor érezte hangsúlyosan a 21 kilométeres táv alatt?
A verseny egészét tekintve egy nagy boldogság volt az idei Vivicittá – válaszolta a félmaratoni táv női győztese, a 2016-os riói olimpia maratoni versenyében – legjobb magyarként – 52. helyen végző atléta, Virág-Erdélyi Zsófia. – A második gyermekem születése után nemigen jöttek össze a versenyek, az elmúlt két évben ez volt az első olyan viadal, amelyet végre úgy tudtam befejezni, ahogyan szerettem volna. Azzal a céllal álltam rajthoz, hogy 3:40-es tempót fussak, és végül ez lett a kilométerenkénti átlagom. Azzal tisztában vagyok, hogy az 1:18:12-es idő nem kiemelkedő eredmény egy félmaratonin, nem is erre vagyok büszke, hanem az érzésekre, amelyeket a verseny hozott, és arra, hogy végre véghez tudtam vinni, amit szerettem volna. Ha szakaszokra bontjuk a versenyt, az első tizenöt kilométert a boldogság érzése uralta: folyamatosan mosolyogtam és integettem.

Ezek szerint tizenöt kilométernél jött az első fordulópont.
Igen, innentől következett a szenvedős rész. Egy ideje probléma nálam, hogy fejben nem vagyok elég erős, márpedig enélkül a futásban nem lehet eredményesnek lenni.

Mindig nagy küzdő voltam, mostanában azonban ha fájdalmat érzek, egy kisördög a vállamon azt kezdi a fülembe sugdosni, hogy jó lenne abbahagyni.

Két hete Varsóban feladtam a félmaratoni versenyt, amit nagyon nehezen éltem meg. Rosszul viselem a futás utáni kudarcokat, de nem volt más választásom, mint tudomásul venni, hogy fizikailag még nem tartok ott, ahol szeretnék, és lejjebb kellett adni a magammal szembeni elvárásokat. A Vivicittán tizenöt kilométernél jött el a mentális holtpont, a rakparton fújó kemény szembeszél ráadásul eléggé megcsapott, onnantól hat kilométeren át folyamatosan szenvedtem, és azon agyaltam, hogyan fogok beérni a célba.

Mikor, hol érezte, hogy kezd újjáéledni?
Amikor a Margit hídra értünk, feléledtem, és bár a táv végére nem sikerült gyorsítanom, az utolsó három kilométeren újra jó érzések fogtak el, és azzal a megnyugtató tudattal értem célba, hogy jó irányba indultam el, és hiszek abban, hogy a jövőben jó versenyeim lesznek újra.

Címvédőként győzött a félmaratoni távon. Mennyiben volt más az idei futás a tavalyihoz képest?
Teljesen más volt. Egy évvel ezelőtt hatványozottan küzdöttem az említett mentális problémával, és ezen túl még extra súly is volt rajtam, a második gyermekem születése után nagyon nehezen tudtam lefogyni. Tavaly borzasztóan futottam, miután célba értem, dühös, csalódott és szomorú voltam. A versenyt egyfajta felmérőnek szántam a düsseldorfi maratoni előtt, de olyan rosszul sikerült, hogy végül nem indultam el a németországi viadalon. Bár az idei versenyen sem lett sokkal jobb az időeredményem, érzésre teljesen más volt, ég és föld, ha össze kell hasonlítanom a két futást.

Két félmaratoni sikere mellett egy 10 kilométeren aratott Vivicittá-győzelmet is jegyez. A verseny rutinos résztvevőjeként mit szeret leginkább fővárosi városvédő futásban?
Nagyon szeretek Budapesten futni, mert itt elég sokan ismernek, és biztatnak a verseny során. Tetszik, hogy a váltópontoknál a hangosbemondókban is buzdítják az embereket, de már a rajtot megelőző percek is élményszámba mennek; szeretem, ahogy a Budapest Sportiroda kitűnően szervezett versenyein a szpíker megmozgatja a tömeget, ezáltal leveszi a stresszt, a félelmet a futókról. Bár én a verseny közben nem nézelődöm, ha amatőr futó lennék, biztosan amiatt is nagyon élvezném a Vivicittát, hogy a táv teljesítése közben Budapest látnivalóiban is lehet gyönyörködni.

Említette: kétgyermekes édesanyaként új kihívásokkal kellett szembenéznie. Hogy látja, népszerű szabadidős sport az anyukák körében a futás?
Úgy tapasztalom, van rá igényük, bár az igaz, hogy nehéz megtalálni rá az időt a gyermeknevelés, a munka és a háztartás vezetése mellett. A környezetemben akadnak jó példák: az egyik barátnőm három csemete nevelése mellett készül fel a versenyekre, a nővérem – akinek ugyancsak két gyermeke van – pedig húsz év után kezdett újra futni. A közösségi oldalamon keresztül is több olyan visszajelzést kapok, hogy azzal, hogy nyíltan beszélek a nehézségekről, többeket inspirálok.

Biztatnám is az anyukákat a futásra, mert nagyon sokat tud segíteni azzal, hogy rengeteg stressztől szabadít meg. De nem csak az édesanyáknak hasznos, abból minden ember csak profitálhat, ha kifutja magából a feszültséget, a dühét vagy a szomorúságát.

Milyen rövid és középtávú célokkal húz a folytatásban futócipőt?
Elindulok a hónap végi düsseldorfi maratonin, amitől most már nem tartok annyira, mint a Vivicittá előtt – a verseny nagy lökést adott a folytatásra. Ami a folytatást illeti: nagyon szeretnék ott lenni a tokiói olimpián.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.