BLOGRA FUTOTTUNK Csősál! A téli nindzsafutás szépsége

A hétvégén a zúzmarások, azaz a Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál, illetve a Tihany Trail versenyzői kerültek fókuszba – nagyon menők azok a futók, akik ilyen cudar időben is versenyzésre adják a fejüket!

Én magam csak helyben edzettem, aminek megvan az az előnye, hogy utána rögtön forró zuhany alá állok, így nem fenyeget a megfázás veszélye. Szombaton fokozó edzést csináltam, vasárnap pedig laza kocogás volt a menü. Mivel meglehetősen hideg volt, nindzsaszerkóban riogattam a helybélieket.

Szokták kérdezni, miért jó a csősál a nyakamon s időnként a szám előtt. Nos, amikor úgy érzem, elég már a hideg levegőből, laza mozdulattal felhúzom, és máris átmelegítem a levegőt.

Ahogy olvastam a bejegyzéseket, sokan osztották meg az ez évi futóversenyes terveket és célokat – bízzunk benne, minél több meg is valósul! Nekem konkrét célom nincs, csupán az, hogy hetente öt alkalommal tudjak edzeni, és ebből legalább kettő futás legyen. Ha ezt sok héten keresztül meg tudom majd csinálni, elégedett leszek!

Szerencsére nem fukarkodtatok a bejegyzésekkel, volt miből szemezgetni.

 

UTRAKELEK.WEBNODE.HU (blog)

Hernádi László bejegyzéséből sok mindent megtudhatunk arról, hogy mit tudnak a mai futóórák, mi alapján választotta ki az új szerzeményt, sőt történelmi áttekintést is kapunk a sportórák elődeiről!

 

KMKOVEK.BLOG.HU

A szerző a sok teendő és probléma miatt a Firenzei maratonijáról csak most írta meg beszámolóját. „Kimaxolták” az olaszországi kiruccanást, mert a verseny előtt még egy operaelőadást is megnéztek – így kell összekötni a kellemest a hasznossal!

 

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka két érdekes cikket is írt. Az egyik, hogyan kerülhetjük el a futósérüléseket, hogyan kell okosan edzeni, táplálkozni! A másik téma pedig a fogyni vágyóknak ad tippeket, hogyan lehet a futással eredményt elérni.

Sokan hiszik, ha elkezdenek futni, leolvadnak a kilók, azonban érdemes néhány részletre jobban odafigyelni, ami ezt elősegítheti; természetesen itt is fontos a türelem, ezekről olvashatunk a bejegyzésben.

 

ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM

Amikor a futó elmegy pilatesórára, s kellő magabiztossággal nézelődik, hogy milyen kis pillekönnyű edzés lesz – aztán rádöbben, hogy a túlélésért kell küzdenie – na, ennek a vicces sztoriját olvashatjátok!

 

HOSSZUTAV.BLOG.HU

Három beszámolót is olvashatunk a Gútai vízkereszt maratoniról, amelynek egyik érdekessége, hogy nem startpisztollyal indítják a mezőnyt, hanem ágyúval!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND

Ne ugorjunk mindenre!

 

KREMLICZA LEVENTE

Olvasgatom a futók írásait, posztjait, és nagyon sokaknál látom, hogy heti három, négy, öt futás mellett még a keresztedzéseik során is intenzív, ugráló mozgást végeznek. Az erősítés fontos, s a robbanékonyságot fejlesztő gyakorlatokat sem szabad elhanyagolni, de futóként az ugrálós edzéseket érdemes kerülni. Különösen akkor, ha nem csak síkon fut valaki, hiszen elég rázkódó terhelést kap a test. A futás és az ugrálás során is nagy terhelést kapnak az ízületek, így ezeket nem kellene keverni. Vannak szökdelő-, ugrógyakorlatok a futók erősítő edzéseiben, de leggyakrabban puha talajon végzik, kis mennyiségben. Az egyórás lépcsős edzés, betonon ugrálás többet árt, mint használ. Ha mindenáron lépcsőzni akarunk, azt tegyük sétálva. Keresztedzésnek a statikus vagy könnyebb dinamikus gyakorlatok tökéletesek. Számtalan megoldás létezik, így az ugrálógyakorlatok teljesen kiválthatóak. A túlterhelés és a helytelen, aszimmetrikus mozgások okozzák a leggyakrabban a sérüléseket az állóképességi sportolóknál. A statikus tartógyakorlatoknál nem végzünk mozgást, és bár ezt is lehet rosszul csinálni, így sokkal kevesebb káros terhelés éri az ízületeket, izmokat, mintha egy intenzív, ugrással járó gyakorlatot végeznénk helytelenül. Sajnos a legtöbb ember térde, bokája, csípője nincs olyan állapotban, hogy megfelelően tudja végrehajtani ezeket. Instabil ízületekkel az izmainknak sokkal többet kell dolgozniuk, így a fáradtság is nagyobb az ilyen mozgásoknál, pedig az lenne a célunk, hogy relatíve alacsony izomfáradás mellett tudjunk elegendő erősítő edzést végezni.

Végezzünk több statikus, izometrikus gyakorlatot, próbáljuk kímélni az amúgy is sokat terhelt testrészeinket.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.