FUTÁS

Epres Attila első félmaratonijára készül

A Jászai Mari-díjas színművész versenykörülmények között még sosem futott 21 kilométert, a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás lehet az első – méghozzá súlyos daganatos betegségét követően.

Mivel a huszonegy kilométeres távon indul a Vivicittán, feltételezhetően nem mostanában húzott először futócipőt.

A sport kiskorom óta jelen volt az életemben, általános iskolában szertornáztam, kézilabdakapus voltam és atletizáltam, sőt a tornát továbbvittem a középiskolában is – válaszolta Epres Attila, az Örkény István Színház Jászai Mari-díjas színművésze. – Tizenévesen Borkai Zsolt ellen is versenyeztem, persze esélytelenül, a sportág üstökösével nehéz lett volna felvenni a versenyt. Mindenesetre a megyei döntőkig eljutottam, közben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az életemben az atlétika. Eleinte a terepfutás volt a fő számom, emellett elég jó sprinter és középtávfutó is voltam. Később a magam örömére futottam, általában hat-tizenkét kilométert – attól függően, milyen lelki- és fizikai állapotban voltam. Az is meghatározta a táv hosszát, mennyire volt szép a vidék; eredetileg erdésznek tanultam, ezért mindig kerestem, és meg is találtam a szép helyeket.

 

A Jászai Mari-díjas színművész a sport segítségével könnyebben veszi a lelki akadályokat. Fotó: Koncz György

 

Mennyi félmaratoni van a lábában?

Versenykörülmények között ez lesz az első. Tavaly vettem részt először hosszabb távú futóversenyen, váltóban teljesítettem tizenegy kilométert. Az ősszel elindultam a Kolonics György-emlékfutáson is, amit ugyancsak nagyon élveztem – kivételes élmény együtt futni másokkal, és egy akkora tömeg, mint a Vivicittáé, nagyon komoly erő. Húsz-harmincezer emberrel együtt futni felejthetetlen, szinte addiktív élmény, ha egyszer részese lesz az ember hasonlónak, nem tud leszokni róla. Habár a vasárnapi az első félmaratoni verseny az életemben, nem rettentem meg, inkább izgulok kicsit.

Hogyan készül fel egy-egy hasonló kihívásra? Magányos futó egyéni edzéstervvel, vagy szakember által előírt program alapján edz?

Mindig egyedül futottam, de ezt sosem magányként éltem meg. A sport mindig örömforrást jelentett, ahogy telnek a kilométerek, és ahogy endorfin szabadul fel a szervezetemben, egyre boldogabb vagyok. A csúcsot egyébiránt a kajakozás jelenti, amelynek minden percét élvezem, de örömforrást ad például a golf is.

Mennyire divatos színészkörökben a futás?

Lehetne divatosabb. Azért is vállalok szerepet a szabadidősportot népszerűsítő rendezvényeken, mert szeretném, ha a kollégáim közül minél többen rákattannának, és minél több színész emelné be az életébe a rendszeres testmozgást. Egyébként is vallom, a tömegsportot fel kell karolni, mert gyerekeinkre rendkívül erős hatással van a virtuális világ, és kell valami, ami a huszonegyedik század mérgét kiegyenlítendő egyensúlyt teremt a mindennapjaikban, és színesebbé teszi az életüket. A sport azért is fontos – és ezt saját példámmal is alá tudom támasztani –, mert általa az ember sokkal könnyebben veszi a lelki akadályokat is.

 

A Vivicittán akár harmincezren is indulhatnak, de Epres Attila szerint a színészek körében lehetne népszerűbb is a futás vagy egyáltalán a szabadidősport.

 

Márpedig megpróbáltatásból az ön életében sem volt hiány. A futófesztivál sajtótájékoztatóján is nyíltan vállalta, nemcsak pályatársait, hanem a rákbetegek közösségét is szeretné saját példájával inspirálni.

Három éve nyaki műtéten estem át, azóta gyógyulóban lévő daganatos beteg vagyok. Nem kellene, hogy a rákbetegség tabutéma legyen, ugyanúgy közszájon forgó témaként kellene kezelni, mint ahogyan az emberek szívesen beszélnek, mondjuk, a vérnyomás problémájukról. Ez a betegség is gyakran előforduló, megoldandó gond napjainkban, amellyel nem szabad bezárkózni és elvonulni. A betegség gyakran azzal jár, hogy az ember fizikailag megroggyan, néha még halálközeli állapotba is kerül – ebből a gödörből a sport segítségével sokkal nagyobb erővel visszakapaszkodhat. Sosem volt kérdés, hogy tovább sportolok, legfeljebb a fokozatosságra kellett figyelnem az újrakezdésnél.

Ismerd meg a futótrendeket!

Magyarország egyetlen ingyenes futóexpója április 11-én startolt a budapesti BOK Sportcsarnokban. A háromnapos rendezvényen csaknem 30 kiállító futással kapcsolatos termékeit, szolgáltatásait lehet kipróbálni és megvásárolni. Az ingyenesen látogatható expóra várják, akik szeretnék megismerni a sportág újdonságait, az aktuális futóruházati trendeket, és akik inspirációkat keresnek az idei futóévre. A hazai vezető sportruházat- és sportszerforgalmazók mellett népszerű egyedi márkák, sportegészségügyi szolgáltatók, eseményszervezők is képviseltetik magukat.

A Fuss Velünk! Expo egyben a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás előzetes rajtszámátvételi helyszíne is. További információk: https://www.fussvelunkexpo.hu/

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.