BLOGRA FUTOTTUNK Nem baj, ha csíkos a futó!

Nyáron csíkos az emberfia, ebből is lehet tudni, hogy futóval van dolgunk – a fehér boka, a szépen árnyalt combszín pontosan megmutatja, milyen sporttárssal állunk szemben a strandon. Kinek milyen emlékképei vannak a futóbarnaságról?

Nyáron, sőt egész évben szeretem a barnaságot. Ezért hajlandó vagyok szoláriumba is járni, persze csak úgymond normális keretek között, hetente egyszer. Amikor aztán rendesen bedurran a nyár, elkezdődik a természetes barnulás, és egyre ritkábban járok a „kikapcsoldába” (azért hívom így, mert imádom az a tíz-tizenkét perc semmittevést, miközben szól a zene, és én napozom.)

Szóval, amikor eljön az az időszak, amikor futás közben is erőteljesen lebarnulhatok, leállok a szolival, és lassan átalakulok „futóbarnává”.

Hogy ez mit is jelent?

Azt, hogy a strandon például rögtön ki lehet szúrni, kik futnak rendszeresen.

Nekik ugyanis fehér a lábuk zoknimagasságig, aztán látszanak a futófelső mintái és a futóóra nyoma.

A comb is csak onnantól barna, ahol már nem takar a nadrág. Külső szemlélőnek ez lehet, hogy „gáz”, de mi büszkék vagyunk a „foltjainkra” – legalábbis én így vagyok vele. Sőt, kifejezetten menőnek tartom!

Ugye, Ti is futóbarnák vagytok?

 

BARATRUNNING.COM

Kis Ördög Kör-beszámolót olvashatunk! Jól ment a futás a szerzőnek, leszámítva, hogy az eltévedések miatt plusz két kilométert még hozzátett a huszonöthöz. Jól sikerült a frissítése is, én meg újabb ötlettel gazdagodtam, miután elolvastam az anyagot – mégpedig azzal, hogyan tudunk hosszabb távokra is hideg vizet biztosítani magunknak!

 

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM

Ha egy futó szabadságra megy, egész biztos, hogy a futás ez idő alatt sem marad el.

A szerző sem állt le, három nap alatt ötvenöt kilométert tett meg a Dunakanyar gyönyörű szakaszain, és szerencsére fotókkal is dokumentálta a különleges teljesítéseket!

 

SZUFLAVEDER.HU

A szerző és társa a Kéktúra 13. szakaszát túrázva tette meg, a 14. szakaszt viszont remekül ismerik, így, ahogyan azt a korábbi bejegyzésében ígérte, inkább lefutották. A csaknem tizennégy kilométeres teljesítésről fényképes beszámolót olvashatunk.

 

HOSSZUTAV.BLOG.HU

Mit csinál az ember, ha télen egy éjszakai szalagozás közben folyamatosan retteg?

Hát, elmegy éjszaka Szénás Kört futni! A bejegyzés alapján tényleg érdemes kipróbálni, hiszen sötétben egész más arcát mutatja az erdő, ráadásul párban inkább szórakoztató, és egyáltalán nem félelmetes!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

A vízibiciklizés is lehet keresztedzés!

KREMLICZA LEVENTE

A futást kiegészítő erősítő edzésekről már többször írtam, most viszont olyan jellegű gyakorlásról lesz szó, ami tőlem kicsit messze áll, de azért időnként „megkockáztatom”. A vizes keresztedzések nyáron nem csak hasznosak, de kifejezetten élvezhetőek is. Az úszás az egyik legjobb, de számtalan más lehetőség is van. A hétvégi edzőtáborban egy egyórás kajakozás után is kellemesen éreztem az izmaimat, és a SUP is hasonló hatást tud produkálni, még az egyensúlyérzékünket is fejleszti. Sőt, kellően nagy társasággal még a vízibicikli is jó edzés tud lenni, ha rendesen tekerjük, és utána jobban is esik a hideg sör a parton. Az aktív vízi sportok kipróbálásával a nyaralás alatt is végezhetünk erősítő edzést konditerem vagy otthoni eszközök nélkül is, és a hőséget is könnyebb elviselni így. Persze azért hagyjunk időt a futásra is.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.