Spartathlon: 29 magyar még reménykedhet

Miközben a világon elmaradnak a futóversenyek, él a remény, hogy az őszi kihívásokat nem fenyegeti veszély, s a legendás Spartathlonra is sor kerül szeptember 25–26-án, sok magyarral a rajtban.

Néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be a csupasport.hu oldalunkon, hogy sorsoltak a szeptember 25-én és 26-án esedékes, Athén és Spárta között rendezendő legendás ultrafutóversenyre, a 246 kilométeres Spartathlonra. Erre a kihívásra – amelyen tavaly ősszel nagy magyar sikerek születtek, hiszen Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás elsőként, Csécsei Zoltán másodikként ért célba, s az első húsz legjobb befutó között több magyar is szerepelt – nem elég csak jelentkezni: szintidős versenyeket kell teljesíteni, majd a szervezők „lottózással” döntik el, kik azok az ultrafutók, akik első körben rajtengedélyt kapnak, néhány nappal később pedig közzéteszik a hivatalos várólistát is.

Ez a várva várt pillanat most jött el: a biztos huszonöt magyar induló mellett további huszonkilenc hosszútávfutó közül jó néhányan reménykedhetnek a kijutásban.

Tekintélyes a létszám, hiszen 335 külföldi és 71 görög neve került várólistára a sorsolást követően, ami azt jelenti, ennyien bízhatnak benne, hogy más futók kiesése révén rajthoz tudnak állni a szeptember utolsó hétvégéjén az Akropolisz lábánál elrajtoló 246 kilométeres Spartathlonon.

A már biztosan résztvevő 25 magyar hosszútávfutó mellett 29-en izgulhatnak honfitársaink közül az indulásért. Legnagyobb esélyük a várólista első helyein álló versenyzőknek van, vagyis Csábrák András, Dörnyei István, Kisháziné Zombory Erika, Sárosi Gyula, és Tüske Zsolt kerülhet be a kiválasztottak közé.

A többiek hátrébb szerepelnek a várólistán, így halványabb az esélyük, hogy ott legyenek a szeptember 25-i athéni rajton. Szabó Péter, Borsos József, Morocza Andrea, Bognár Ákos, avagy az Ultra-Tisza-tó-győztes Mag Erika (képünkön), Horváth Péter, Benke György, Boros Linda, Kreidl Csaba, Bene Ármin, Mészáros Tamás, Taksonyi Szilárd, Káldi Péter, Fehérvári Katalin, Földesi József, Sándor Róbert, Lukács Albert, Huzsvay Edit, Hernádi László, Egri István, Horváth Tamás, Bazsó Tibor, Preil József, Fodor Szilárd reménykedik még, hogy nekivághat a 246 kilométernek.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben rengeteg futóversenyt töröltek, halasztottak el szerte a világban, az eddigi információk szerint a Spartathlont egyelőre nem fenyegeti ez a veszély.

Az viszont biztos, hogy sok olyan futó, aki a Spartathlon-kvalifikációt is erősítő májusi Ultrabalatonon indult volna az egyéni versenyben, az UB októberre halasztása miatt gondban lehet; ráadásul az új időpont miatt a két népszerű versenyt mindössze egy hét választja el egymástól. Értelemszerűnek tűnik, hogy az, aki már rendelkezik Spartathlon-indulási joggal, nem a magyar tenger körbefutását választja.

Így pedig az Ultrabalaton új esélyt kínál azoknak a versenyzőknek, akik az éveken át tartó felkészülésük során az idén jutottak el odáig, hogy eséllyel vágjanak neki a 221 kilométeres tókerülésnek; egyúttal megtapasztalják, mekkora rangot jelent Spartathlon-kvalifikációs versenyen futni, nem beszélve arról, hogy az UB talán az utolsó nagy lépcsőfok ahhoz, hogy valaki megtudja, adott esetben képes lenne-e teljesíteni a legendás görög versenyt is.

Címlapfotónkon Kisháziné Zombory Erika, aki már tudja, milyen érzés futni a Spartathlonon

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.