Új edzés: Klein Dávid traverze az erkélyen

Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. A négy nyolcezres csúcsot is meghódító hegymászó érdi házánál mászófalon is gyakorolhat.

Mint a legtöbb sportolónak, nekem is a bizonytalanságot a legnehezebb elviselni, korábban Suhajda Szilárd mászótársammal rendre célirányosan edzettünk. Mindennap valami felé építkeztünk, és az indulás dátumáig logikus időszakokra osztottuk fel az edzésmunkát. Mivel a bizonytalanság ellen nem tehetek sokat, elhatároztam, amíg nem látom világosan, mit hoz a jövő, az állóképességet fenntartó örömedzéseket végzek.

Szilárd mindig is sokat futott, én viszont – egy nagyon régi térdsérülés miatt – csak az utóbbi időben csalogattam vissza a futást az életembe. Szilárd sokkal lazább, én sokkal kötöttebb vagyok, de az utóbbi nagyjából nyolc évben elég sok funkcionális erőfejlesztést végeztem. Mindketten igyekszünk sokat mászni sziklán, bár ez inkább kikapcsolódás egy sűrű felkészülési időszakban.

A járványhelyzetben érdekes módon mintha felcseréltük volna a szerepeket. Szilárd – újonnan elkészült edzőszobájában – rengeteg funkcionális erősítést végez, én viszont most kímélem a vállam, mert a legutóbbi edzőtáborunk végén megsérültem.

Inkább hat napon keresztül futok, öt alkalommal úgy tíz-tizenkét kilométert, egyszer pedig huszonkettőt, egy napot pedig kihagyok. Futás közben most nem adok magamnak semmilyen különösebb feladatot, nincs rajtam súlymellény.

Heti egyszer-kétszer intervallumfutást játszom, azaz egy órába nagyjából tíz másfél perces sprintet szúrok be. Következetesen orrlégzést használok. Emellett heti két-három alkalommal mobilizálok, vagyis egy órán keresztül gumiszalaggal, hengerrel, kislabdával, saját testsúllyal nyújtok, átmozgatok.

Közben néha-néha falat mászom otthon.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a házam egyik oldala egy kültéri mászófal, amelynek része az erkély is, így egész változatos utakat, kunsztokat – áthajlást vagy traverzmozgást – lehet összesakkozni. Egész magas, az emeletre vezet, így akár kötéllel is játszhatunk rajta.

 

Az izomzatomra, gondolom, nem hat jól ez az időszak, de most inkább az a célom, hogy rendbe jöjjön a vállam. Rengeteget küszködtem a fájdalommal, szóval a nyújtás, a mobilizálás és a közepes terhelést adó mászogatás éppen elegendő az alap-állóképességem megőrzéséhez.

Abban is szerencsés vagyok, hogy a barátnőm is mászik, így nemcsak a hétköznapokban, hanem edzés közben is támogathatjuk egymást. Kétlaki életet élünk, így a fővárosban a Bikás-parkban, a rekortánpályán az előírásokat betartva futok, illetve az érdi mászófalas ház mellett, a Fundoklia-völgyben is. Egy szép hegyhátnak és egy vadregényes szurdoknak köszönhetően a táj és a terep csodálatos, a védett terület kezdete nagyjából egy kilométer a háztól, szóval autót sem kell használnom.

Azért már örülnék, ha felsejlene a horizonton egy megoldásra váró komolyabb feladat.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.