Kovács-Garami Katalin egyéni csúcsot futna

A motiváció fenntartásáért és a változatosság kedvéért ismét triatlonversenyekre készül a Bp. Honvéd atlétája – a futás mellett, mert az ősszel maratonin indulna, s egyéni csúcsot is javítana.

Jól láttam, hogy a szeptemberi Wizz Air-sikere óta nem sok versenyen indult?

Azért szerepeltem a tízezer méteres országos bajnokságon – amelyen harmadik lettem –, illetve a Spar Maratonon, ugyanakkor nem is nagyon rendeztek versenyt – kezdte megkeresésünkre Kovács-Garami Katalin, a Budapesti Honvéd 41 éves futója, az olimpiai aranyérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnok Kovács István ökölvívó felesége. – A debreceni maratoni országos bajnokságon nem szerepeltem, mezei futó ob-n meg már rég nem indultam, így most sem.

Nem is gondolt rá, hogy mégis nevez a maratoni ob-ra, akár csak azért, hogy visszajelzést kapjon az elvégzett munkáról?

Csupán a megrendezése előtt másfél hónappal derült ki, hogy az őszről áttették tavaszra, ennyi idő pedig nekem nem elég, hogy felkészüljek egy hosszú futásra, mert úgy terveztük, a tavasszal félmaratonikat futok, az ősszel pedig maratonit. Fázós is vagyok, a körülmények sem voltak ideálisak, szóval jobb volt ez így. Ráadásul nekem hiányzott a Spar Maratonon megszokott hangulat.

 

 

Az ősszel arról beszélgettünk, a korábbi időszakban olykor motivációhiánnyal küzdött. Most hogyan áll ezen a téren?

Erőteljesen küzdök. Nehéz, mert sok minden elveheti a figyelmet. Három külföldi versenyt terveztünk be, a belgrádi, a berlini és a hamburgi félmaratonit, ám ezeket későbbi időpontra tették. A legközelebbi a belgrádi májusban, bízom benne, hogy akkor megtartják, ám összességében ismét átszervezték a versenyeket későbbre, ha ugyan nem eltörölték. Próbálom magamat azzal motiválni, hogy lesznek versenyek, csak kicsit később indul az idény. Illetve visszatérek a triatlonhoz, amely segíthet visszaadni a versenyrutint, és motivációként is jó.

Mikor szerepelt legutóbb triatlonversenyen?

Hhmm… Kétezertizennyolcban, a kisfiam születésének évében, szóval nem mostanság.

Hogyan tud visszaszokni, értve ez alatt az edzésmunkát is?

Heti kétszer úszom, és kétszer kerékpározom. Heti két könnyű futást vált ki, ám a terhelés maradt. Nem gondolnám, hogy triatlon országos bajnokságot fogok nyerni, inkább csak a hecc kedvéért, a jó hangulat miatt indulok, meg aztán ez nálunk családi program, mert így még inkább együtt lehetünk. Az eddigiek alapján nem befolyásolja a futóedzéseket, nem lettem lassabb vagy gyengébb.

Mit szólt hozzá edzője, Káldy Zoltán?

Nem mondom, hogy a levegőbe csapott örömében, milyen jó, hogy visszatérek a triatlonhoz. Félt a bringán, nehogy elüssenek, és mivel nem triatlonozott, nem tudja, milyen hatása van a következő napi résztávra. Ugyanakkor elfogadta a döntésemet, és támogat.

A már említett küszködés egyébként miben nyilvánult meg?

Nem álltam le, de nem mindig edzettem kitörő lelkesedéssel. Eléggé szabálykövető vagyok, ezért elvégeztem a feladatokat, megfutottam a kért időket, de motiválatlanabb voltam. Többször fordult elő, hogy „megcsinálom, mert különben mit mondanék Zolinak”, ám többet vívódtam magamban.

Megérezte a gyermek a vívódást?

Nem hiszem. Nyűgös korszakát éli, de nem gondolnám, hogy emiatt, talán inkább a bezártság vagy az időjárás a ludas. Bölcsibe jár, így amikor edzettem, nem volt otthon, nem látta, ha szenvedek, később pedig ezt nem vetítettem rá. Az edzések végeztével meg le is zártam ezt, ment tovább a nap

A holnapot sem könnyű megtervezni, mégis, hogyan látja az évet?

Tavasszal triatlonozom a futás mellett, aztán elengedem, mert szeretnék a maratonira összpontosítani. Nagyatádon augusztusban az Ironmanen családi váltóval indulunk. Egyébként május végétől minden hétvégére be van írva a naptárba egy futó- vagy triatlonverseny, meglátjuk, mi valósul meg belőle.

Maratonit vagy jó maratonit akar futni, magyarán vannak időhöz kapcsolódó céljai?

Is-is. Egyelőre nem tudni, mi hogyan alakul, ám a legjobbam 2:40:01, éppen ezért szeretném, ha a kettes után hármassal folytatódna a szám. Azt az egy-két másodpercet le lehet faragni. Persze attól is függ, hol lehet futni – nyilván egy könnyebb pályát futnék. Ki tudja persze, mi lesz addig, hogyan alakulnak a lezárások, nagy a bizonytalanság, ám szeretnék jó maratonit teljesíteni, egyéni csúccsal.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.