Szitó Ervin keresztülfutná Amerikát

A magyar sportembernek nagy álma, hogy Los Angelesből New Yorkba fusson, de a táv leküzdése mellett a táj szépsége is fontos neki – akár egy szép fénykép miatt is.

Szitó Ervin hidasi ultrafutó 2008 óta versenyez, többször teljesítette az Ultrabalatont, a Korinthoszt és a Vadlán Ultrát. Részt vett többek között Finnországban, Lengyelországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban is hosszabb távú versenyeken.

Szitó Ervin nekivágna Amerikának

Milyenek voltak a kezdetek, és hogyan függ össze az ultrafutás gyerekkori álmával, az utazással?

Több mint húsz éve futok, az Ironman-versenyek után kezdtem el hosszabb távokat is futni. 2008 óta van DUV-eredményem, bár van olyan ultrafutásom, amely sajnos nem szerepel a hivatalos statisztikában. Rengeteget versenyzek külföldön, így sokszor repülök. A futás tette lehetővé, hogy olyan tájakra eljuthassak, amelyekről gyerekkoromban csak álmodoztam, és teljesen elérhetetlennek tűntek. Tinédzserkoromban szerettem volna csavarogni, akkor nem gondoltam, hogy éppen a futás teszi ezt lehetővé. Ausztrália volt a legérdekesebb a felfedezett helyek közül, sok szempontból egyedülálló az európai ember számára.

Melyik a kedvenc versenye?

Amerika is lenyűgöző, az USA Florida Keys 100 mérföldes verseny a kedvenc. Florida gyönyörű, de nagyon meleg van, este hét óráig semmit sem lehet csinálni – a futás szempontjából nem volt könnyű, de a hely kárpótol. Magyarországon pedig egy másik száz mérföldes, a Korinthosz 160.

Milyen versenyen szeretne okvetlenül elindulni?

Ha nem is igazi verseny, de nagy vágyam Amerikát keresztülfutni, Los Angelestől New Yorkig. Jelenleg azon dolgozom, hogy ennek a lehetőségét megteremtsem.

A Korinthosz bankettjén

Másokkal szokott edzeni. Mit ad a közösségi futások élménye?

Szeretem az embereket, szeretek másokkal futni. Egyedül is szoktam, de sokkal motiválóbb, ha van mellettem még valaki. A helyszín is fontos nekem, szívesen megállok, hogy megörökítsem egy fotón, ami szép.

Húszévnyi versenyzés alatt sok futóval összehozta a sors. Kikkel lettek barátok, vagy kik motiválják?

Lőw András a kedvenc futóm, aki egyben nagyon jó barátom is. Sokat köszönhetek a szegedi Fendrik Lászlónak, aki nagyon motiváló személyiség, egy igazi mester, akire mindig lehetett számítani. A külföldi kedvencem Rune Larsson Spartathlon-győztes svéd futó.

Hogy szokott frissíteni, mennyi ideig regenerálódik, hogyan edz?

Melegben hideg vízzel és jéggel, sóval frissítek. Viszonylag gyorsan tudok regenerálódni így. Autodidakta módon edzek, évi négy és fél-ötezer kilométert futok. Nem tudnám elképzelni, hogy edzővel dolgozzak, mert szeretem a pillanatnyi állapotomhoz és a futótársakhoz igazítani az edzéseimet.

Mi volt a legnagyobb mélypont, és hogy sikerült legyőznie?

A 2008-as Ultrabalatonon volt egy hosszabb mélypontom. Keszthelytől Fonyódig hánytam, de hittem a feltámadásban. Haladtam tovább a lehetőségeimhez mérten, majd egy pillanat alatt elmúlt az egész, épp olyan gyorsan, ahogy jött, és megint tudtam rendesen futni.

A terepfutás vagy az aszfalt a jobb? A Vadlán Ultra az egyik kedvenc versenye…

Mindkettőt nagyon szeretem, nem tudnék dönteni.

Mit mondana azoknak, akik most ismerkednek az ultrafutással?

Never give up! Soha ne add fel!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.