A rizskoch is az úticsomag része

Június 11-én kezdődik az idei Tour de Hongrie, amely előtt az összetett győzelemre hajtó Valter Attilával beszélgettünk a táplálkozásról, edzésekről vagy éppen az általa használt bringáról.

Aki látott már kerékpárversenyt, bizonyára megfigyelte, amint a versenyzők a hátuk mögé nyúlnak, és a rajtszám mögötti zsebből előhúzzák az „űrhajóskaját”, amit aztán a bringán ülve fogyasztanak el. Na de mit is eszik egy kerékpáros?

„Szerintem a legfontosabb, hogy a verseny előtt mit eszik az ember, főleg a többnapos viadalok esetében meghatározóak a megméretés előtti napok – kezdte érdeklődésünkre Valter Attila, aki a tavalyi Tour de Hongrie-n legjobb magyarként végzett a 15. helyen. – Ilyenkor figyelni kell arra, hogy elegendő kalória kerüljön a szervezetbe. Fontos a bőséges reggeli, zab, müzlifélék, illetve tészta vagy rizs, kinek mi tetszik jobban. A táplálkozás mellett nagyon fontos a hidratáció is; mi a SiS termékeit használjuk, a most már Team Ineos néven szereplő Team Sky csapatnál is ezeket fogyasztják.

Verseny közben nagyjából igyekszünk arra figyelni, hogy óránként 60 gramm szénhidrátot fogyasszunk különböző energiagélek segítségével.

Az ízük is fontos, mert két-három napig még lehet rossz ízűt fogyasztani, de egy egész szezonban már nem. Emellett a csapat szokott készíteni rizskochszerű ételt is, amit felkockáznak, és ezt visszük magunkkal a versenyre.”

A tavalyi remek szereplése után a lengyel CCC-istállótól szerződést kapó Valter Attila hozzátette, a célba érkezést követően regenerációs italt fogyasztanak, fontos a fehérje és a szénhidrát pótlása is; a csapatbuszban rizs, tészta vagy kuszkusz várja őket, majd este jöhet egy nagyobb vacsora tésztával, hússal, zöldséggel.

A kalóriabevitel mennyisége személyenként változó, átlagban 2500 kalóriát égetnek el naponta, ehhez jön még a versenyzés hatására újabb 2500, de egy hosszabb szakaszon 3-4, sőt akár 5 ezer kalóriát is el lehet égetni.

„A pulzus nagyban egyénfüggő. Nálam volt olyan hegyikerékpáros-verseny, amikor konstans kétszáz felett volt, míg nemrégiben egy ötórás országúti edzésen százharmincnyolc volt az átlag – folytatta Valter Attila. – Országúton egész alacsony pulzussal is lehet tekerni: száznegyven-százötven, nálam százhatvan körül van, azon elég sokáig elketyegek.”

Az edzéseket illetően Valter Attila elmondta, átlagosan havi 80 órát tréningezik, a 20 óra alatti hét már gyengének mondható. Persze egy többnapos verseny előtt csökkentett a terhelés, most például a hét első felében még erősebb edzések várnak rá, de szombattól már nem hajtja szét magát. Az említett 80 óra a szezon elején 100-110-re is felmegy (ennél többet a menők sem edzenek), később 70-80, éves szinten pedig 1000 óra feletti a tréninggel töltött idő.

„Ha edzésre indulok, mindig van nálam tartalék belső, gumileszedő, pumpa, két müzliszelet, egy energiagél, vész esetére telefon meg némi pénz – mondta a felszerelés kapcsán Valter Attila, aki a kerékpárokra is kitért. – Van egy bringa, amellyel edzek, van egy versenybringám, egy tartalék, illetve egy időfutam-kerékpár, és emellett nekem van még egy mountain bike-om is. Giant kerékpárokat használunk, például a belga Greg Van Avarmaet is olyan bringával megy, mint ami nekem is van.”

Az említett felszereléseket a versenyekre természetesen nem kell magukkal vinniük a bringásoknak, hiszen a kísérőautókból mindennel ellátják őket, akár táplálékra, akár tartalék kerékpárra van szükségük – a főmezőny mögött ott sorakoznak a csapatautók, így hamar orvosolni lehet az esetleg problémákat. De remélhetőleg nem lesz gond, és akkor Valter Attila célja is teljesülhet.

„Az nem is lehet kérdés, hogy mi a célom a Tour de Hongrie-n: az első hellyel lennék elégedett” – jelentette ki a 20 esztendős bringás.

Fotók: Vanik Zoltán

(x)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.