Az év legnagyobb bringás pillanatai

Túlzás lenne állítani, hogy a hazai kerékpársport világraszóló sikereket ért el tavaly, ám akadt egy-egy nagyszerű és emlékezetes pillanat, amelyet érdemes felidéznünk, és amelyre örömmel emlékezünk vissza.

Szepesi Tibor, a BMX-kalandor

A fiatal tehetség az egyik olimpiai kerékpáros-versenyszámban, a BMX szabadstílusban élete legjobb Európa-kupa-szereplését nyújtotta, hiszen a nyáron az Extrém sportok nemzetközi fesztiváljának chateauroux-i állomásán a 14. helyen végzett, ami az erős nemzetközi mezőnyt tekintve kiemelkedő teljesítmény. A 22 éves BMX-es, aki szó szerint az olimpiára hajt, augusztus végén magyar bajnok lett, majd néhány nappal később elindult az Utcai sportok világjátékán is, ahol nem tudta beverekedni magát a legjobb 24 versenyző közé. Egyedüli magyarként részt vett a szakág világkupa-sorozatának idei utolsó, csengtui állomásán is.

 

Jósa Dániel és a BMX-rutin

Jóllehet a 33 éves versenyző jó ideje az Egyesült Államokban él, nem tett le róla, hogy a nyári olimpiai játékokon magyar színekben induljon el. A honi szakág szempontjából óriási sikernek tekinthető, hogy egyedüli magyarként bejutott a legjobb 24 közé a hazai rendezésű Utcai sportok világjátékán, amelyen a világ BMX-krémje képviseltette magát. A 2019-es teljesítményét a csengtui világbajnokságon az elitmezőnyben elért 42. helyével fejelte meg, ennél már csak jobb jöhet. A versenyző a 2024-es nyári olimpiai részvételt célozta meg.

 

Vas Kata Blanka, a kerékpáros-fenomén

Nem szabad elmennünk a mindössze 18 éves tehetség, Vas Kata Blanka teljesítménye mellett sem, aki halmozza a szakágakat, és némi túlzással arannyá válik, amihez „hozzáér”. Terepkerékpárban a 8. helyen zárt az U23-asok között az olaszországi Európa-bajnokságon, előtte 10. lett a világ egyik, ha nem a legrangosabb cyclocrossversenyén, a Koppenbergcrosson – a nők elitmezőnyében!

Blanka az év végére is tartogatott meglepetést, a 2. helyen ért célba az Ethias Cross-sorozat esseni futamán, amelyet követően a szakág koronázatlan királynője, Marianne Vos személyesen gratulált neki.

A rendkívül szerény és elszánt sportoló előtt ígéretes jövő áll – kérdés, vajon melyik szakágban. Blanka a terepekerékár mellett a hegyikerékpárban is sikeresen versenyez, és akkor még meg sem említettük az országúti szakágat. Előbbiben augusztusban a negyedik helyen végzett a juniorok között a cross-country számban az Európa-bajnokságon, majd a kanadai vb-n az U19-es juniorok mezőnyében épphogy lemaradt a dobogóról. Országúti kerékpárban a hetedik helyet szerezte meg a yorkshire-i világbajnokság junior mezőnyversenyében, ezzel a magyar kerékpársport valaha volt legjobb magyar női világbajnoki eredményét érte el.

Dina Márton, az országúti reménység

Vas Kata Blankához hasonlóan Dina Márton is több szakágban remekel. Az augusztus végén Mont Sainte-Anne-ban rendezett hegyikerékpáros-vb-n 31. lett az XCO-ban a férfiak elitmezőnyében, ami felülmúlta a várakozásokat. Sajnos az angliai országúti vb-szereplése más miatt marad emlékezetes: jóllehet hat év után újra magyar vb-részvételnek örülhettünk, a „visszatérés” örömének egy kísérőautó vetett véget, amely majdnem maga alá gyűrte a 23 éves bringást, aki így feladni kényszerült a versenyt. Ám Dina Mártonnak 2019-ben sikerben is volt része: a februári törökországi Grand Prix-n 3., a júniusi Tour de Hongrie-n 2. lett.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Éjszakai bringatúra
Kalandra fel: menő mászóbirodalmak
Már tudom, milyen a „pusztulatfutás”
Esős időjárásban is szárazon
Munkamániás volt, munkamániás lett

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.