Fontos, hogy a fékezésnek nem törvényei, inkább irányelvei vannak, ugyanis az ideális fékezés számos tényezőtől (féktípus, időjárás, gumi, sebesség, terep – és még sorolhatnánk) függ. Legfontosabb kritériuma a műszakilag megfelelően működő fék. Ez nem csörög, nem zörög, nem visít, hanem simán és hatékonyan fog.
A jó fékre általában igaz, hogy ha a fékkar mozgásterét gondolatban három részre osztjuk, akkor meghúzáskor az első harmadnál kezd fogni.
A fékpofákat (tárcsafék esetén a fékbetéteket) rendszeresen ellenőrizni kell: ha már nagyon kopottak, akkor cserélendők.
Vannak felnifékek (így a patkófék, V-fék), ezek többnyire bowdenesek, és tárcsafékek, amelyek jellemzően hidraulikusak. A régi típusú fékekről, mint a dörzsfék vagy a kontra, most nem ejtünk szót. A felnifékek fékútja kicsit – vizes körülmények között pedig sokkal – hosszabb. Bár a tárcsafékek fékútja kevésbé függ az időjárástól, fontos szabály, hogy nedves időben majdnem dupla annyi fékúttal kell számolni. Kezdő(bb) bringásoknak érdemes mindkét féket egyszerre húzni. Ne rögzüljenek az olyan tévhitek, hogy ha az első féket használjuk, lerepülünk a bringáról! Ha a fékezés intenzitásának megfelelő mértékű ellentartást elvégezzük, nem esünk át a kormányon. Hirtelen fékezni – főleg forgalomban – tilos! Ha mégis erre kényszerülünk, igyekezzünk a bringán maradni ideális ellentartással.
A modernebb kerékpárokon már tárcsafékek segítenek a minél hatékonyabb lassításban
Gyakorlottabb kerékpárosok (nem csúszós körülmények között) a legrövidebb úton úgy állhatnak meg, ha a hátsó féket szinte nem is használják. Az a jó, ha a hátsó kerék még nem távolodik el a talajtól, de az első fék a lehető leghatékonyabban fog. Nedves időben intenzívebben kell a hátsó féket használni, vagyis lassítani a bringát, máskülönben könnyen megcsúszhat az első kerék, aminek bukás lehet a vége. Ugyanez igaz köves, murvás, saras, vagyis laza talaj esetén: az első kereket inkább hagyjuk gurulni, használjuk a hátsó féket, a testsúlyunkat pedig kicsit helyezzük hátrébb. Jégen, hóban óvatos fékadagokkal dolgozzunk, ügyeljünk arra, hogy az útra merőlegesen tartsuk a kereket (szöges gumikra ez nem vonatkozik).
Irányváltáskor a kanyar ívének elejére már azzal a sebességgel érkezzünk, amellyel be szeretnénk venni – tehát lehetőleg a kanyar előtt fékezzünk, illetve lassítsunk.
Ha mégis szükséges a kanyaron belül fékezni, akkor próbáljunk minél kevésbé bedőlni.
És mikor nem kell fékezni?
Vannak, akik szerint soha… Ám ezeket a downhilles, fixis, „Féktelenül”-rajongókat gondolatban hagyjuk most egyedül szaggatni tovább. Ha úgy értékeljük, hogy a lassítás következtében elcsúszhatunk, elveszíthetjük a stabilitásunkat, akkor inkább engedjük lendülni a járgányt, elvégre a kerék alapvetően gurul, arra találták ki. A montisok jól tudják, hogy lejtmenetben (is) érdemes bízni a kerékben, mert a megfelelő lendület átvet minket az akadályokon.
