Szombaton bringás tehetségkutató

Szeptember 7-én kerül sor az MKSZ-Kométa-Újbuda hegyikerékpáros tehetségkutató-versenyre, amelyre a szervezők minél több bringázni vágyó gyermeket várnak. Szombaton tehát irány a Kőérberki-tó!

Az Újbuda MTB és Szabadidő SE 2014 óta foglalkozik szervezett keretek között kerékpáros utánpótlás-neveléssel, az egyesület háromszáz tagjából kétszáz a gyerek, akik a különböző utánpótláscsapatokban versenyeznek.

„Az országban hét helyszínen – Sopronban, Vácon, Gödöllőn, Szentendrén, Ürömön, Diósdon és Újbudán – fogadjuk, neveljük és képezzük a kerékpározni vágyó kicsiket. Minden bázisunkon szakedzők foglalkoznak az utánpótlással, nálunk a legnagyobb az országban a különböző korcsoportokban versenyző gyerekek létszáma” – foglalta össze röviden az egyesület küldését Sós Sándor, az Újbuda MTB és Szabadidő SE utánpótlásedzője.

Sós Sándor hangsúlyozta, a tehetségkutatás és az utánpótlásképzés elsődleges célja, hogy minél szélesebb bázist teremtsenek a kerékpáros versenysportban sok sikert elért Superior Racing Teamnek.

Az egyesületnél jól bevált piramismodell lényege, hogy minél több gyerekkel megszerettessék a sportágat, hiszen tudják, végül csak kevesek válnak olimpikonná.

A kezdetektől fogva igyekeznek odafigyelni arra, hogy a gyerekek minél nagyobb tudásra tegyenek szert.

„Már hatéves kortól kezdve arra törekszünk, hogy a hozzánk jelentkezők minél több szakágat megismerjenek. Erre azért van szükség, mert csak így tudják a megfelelő technikai tudást elsajátítani, az állóképességet és az erőt elég később is megszerezni. Ebből adódik, hogy a gyerekek a technikai tudást a hegyikerékpárral és a BMX-szel szerezhetik meg, utána pedig jöhet az ismerkedés az országúti és a pályakerékpárral. Így tizenkét éves korukra el tudják dönteni, a jövőben mely szakággal akarnak komolyabban foglalkozni” – árulta el Sós Sándor.

Ezúttal is számos fiatal pattanhat nyeregbe – fotók: Újbuda Superior MTB Team/Bak Ferenc

A szakember úgy véli, azokból lesz igazán sikeres versenyző, akik minél több szakágban otthonosak.

„Jó példaként szolgálnak a Dina fivérek, Márton és Dániel, vagy Valter Attila, ők mountain bike-osként kezdtek, de azóta több szakágban is remekül helytálltak, többek között annak köszönhetően, hogy már gyerekkorukban elsajátították a megfelelő technikai tudást, később pedig a sikeres versenyzéshez szükséges állóképességet is. Talán ennek köszönhető, hogy Dina Márton a legutóbbi cross country országos bajnokságon maga mögé utasította a nagy esélyes, háromszoros olimpikont, Parti Andrást” – mesélte a tréner.

Az egyesületnél dolgozó szakemberek hamar felismerték, hogy a tehetségek felkutatása ma már nem egyszerű feladat, és ahhoz, hogy hatékony legyen, alkalmazkodni kell a kor kívánalmaihoz és követelményeihez.

„Ma már nehéz csak az iskolákból utánpótlást verbuválni. Ott kell lennünk a nagyobb rendezvényeken, amelyek több ezer résztvevőt vonzanak. Kitűnő alkalom erre a szombati újbudai sportágválasztó, amelyen több mint hétezren lesznek jelen” – magyarázta Sós Sándor.

Az edző azt is elmondta, a gyerekeket nemcsak toborozni, hanem – és ez a legnehezebb – meg is kell tartani a sportág mellett.

„Az életkor előrehaladtával különböző életciklusokba lépnek, amelyekben könnyen a háttérbe szorul a sport. Komolyabban kell venniük a tanulást, párkapcsolatuk lesz vagy egyszerűen nem érnek el a kerékpározásban sikereket. Ha viszont harmonikus kapcsolat alakul ki a gyerek, a szülő az edzők és az egyesület között, és a gyerekek megtanulják, hogy a sportolás közösségi élmény is egyben, és kevesebben hagyják abba a kerékpározást” – zárta a beszélgetést Sós Sándor.

A versenyen a részvétel ingyenes, de érdemes ITT nevezni.

MKSZ-Kométa-versenysorozat, tehetségkutató-verseny
Időpont: 2019. szeptember 7., 10.00–16.00 óra
Helyszín: Budapest, Kőérberki-tó
Pálya hossza: 300-400 méter
Pálya szélessége: 3 méter
Nevezési díj: nincs
Kategóriák: U5, U7, U9, U11, U13, U15, U17

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.