Mormotanapi meglepetés a Jeep e-bike-ja

Már több cikkünkben foglalkoztunk az e-bike-kal és a pedeleccel, arról azonban keveset szóltunk, melyek lehetnek a legígéretesebb márkák az idén. Nézzük, miért ígérkezik az év nagy durranásának a Jeep elektromos szamara.

Mielőtt belevágnánk a Jeep 2020 júniusában piacra kerülő e-bike-jának rövid ismertetésébe, szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben az e-bike és a pedelec közti különbség az, hogy az előbbi – gombnyomásra – önálló haladásra is képes, míg az utóbbi motorja nem helyettesíti a tekerést, hanem kiegészíti.

A Jeep legújabb modelljét, a Jeep e-bike-ot tehát azok keressék, akik inkább a kényelem, mintsem a sportélmény mellett teszik le a voksukat.

A cég honlapja szerint QuietKat-motorok hajtják majd a Jeep első e-bike-ját, amely az évtized egyik legígéretesebb hegyikerékpárja lehet. A 750 (!) watt teljesítményű motor és az 1.5 kilowattos akkumulátor segítségével – egyetlen feltöltéssel – csaknem 65 kilométeres távolságot tehetünk meg vele. A 12 centiméter széles gumiabroncsnak köszönhetően a kerékpár a legnehezebb terepeken is megbízhatóan teljesít, nincs az a pálya, amelyen a Jeeppel ne verekednénk át magunkat – legalábbis ezt ígéri a gyártó. A Fire-Link első és hátsó felfüggesztésének köszönhetően a drótszamár húzóterhelése – más Jeep-gyártmányú járművekhez hasonlóan – minden várakozást felülmúl. Ha ez nem lenne elég, a hidraulikus tárcsafék eddiginél nagyobb fékezőerőt ad a járműnek, azaz még a csúcssebességből is biztonságosan fékezhetünk le.

A QuietKat szóvivője elmondta, hogy a Jeep első e-bike-ja tulajdonképpen a QuietKat Fat Tire RidgeRunner nevű e-hegyikerékpárjára hajaz, amelynek motorteljesítménye 1000 watt.

Ennek köszönhetően a 29 kilogrammos Fat Tire járgánnyal – rásegítés nélkül – 45 km/h-s maximális sebességet érthetünk el, egy töltéssel azonban „mindössze” 40 kilométert tehetünk meg.

A QuietKat viszont állítja, pedálos rásegítéssel ez a távolság 80 kilométerre is feltornázható, pontosabban feltekerhető.

Egyelőre rejtély, mennyit kell majd a Jeepért fizetnünk, ám ha abból indulunk ki, hogy a Fat Tire majdnem 2 milló forintot kóstál, a Jeep e-bike-ja akár 2.1 millóba is kerülhet (7000 amerikai dollár) – ennyi pénzt elkölteni pedig sok más mindenre is lehet. Azt nem tudjuk, hogy a bringa tervezett ára vajon elriasztja-e a potenciális vevőket, és a Jeep „kerékpáros kalandjának” mekkora lesz a sikere, annyi biztos, Amerikában kitűnően értenek a marketinghez – igaz, ezt eddig is tudtuk. A Jeep az amerikaifutball-bajnokság idei döntőjén, a Super Bowl-on dobta be új e-bike-jának reklámját. Mivel a finálé éppen február 2-ára, a mormota napjára esett, a cég kapott az alkalmon, és felkérte az Oscar-díjas színészt, Bill Murrayt, ugyan ugorjon már be egy reklám erejéig egy mormotával az oldalán, és népszerűsítse a kerékpárt.

Mint ismert, az 1993-ban bemutatott „Idétlen időkig” című filmben Bill Murray egy mogorva időjárás-bemondót alakít, akinek kalandjai február 2-án, a mormota napján kezdődnek. Jóllehet a reklám eredetileg a Jeep terepjáróját népszerűsíti, az e-bike is felbukkan benne néhány másodperc erejéig, így nem marad kétségünk afelől, hogy a járgányra bőven lesz majd előjegyzés, amire júniusban lekerül a gyártósorról.

(Nyitókép: blog.dupontregistry.com)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.