Az angol kapus „gyúrós” üzenete

Az egyaránt klubot kereső Edinson Cavani és Joe Hart is látványosan kigyúrta magát az utóbbi hetekben, a kapus egy motivációs szöveget is posztolt követőinek.

Bár egyelőre Edinson Cavani és Joe Hart sem váltott sportágat, mindketten gyúrással múlatták az időt az utóbbi hetekben. Pillanatnyilag egyiküknek sincs klubja, az uruguayi csatár június végén hét év után távozott a Paris Saint-Germaintől, az angol kapus pedig a Burnley-től búcsúzott, miután a klub nem hosszabbította meg lejáró szerződését.

Edinson Cavani egyre fittebbnek érzi magát

A Leeds United által kiszemelt Cavani több videót is kitett a közösségi oldalára a napi edzésrutinjáról, amelyeken jól látható, hogy a súlyzók emelgetése, a tolódzkodás és a guggolás megtette a hatását: az eddig is jó erőben lévő 33 éves játékos az eddigieknél is látványosabb izmokat épített.


Azt ugyanakkor nehéz lenne megmondani, hogy egy testépítőversenyen vajon ő vagy a vele egykorú Joe Hart indulna-e nagyobb eséllyel. A 75-szörös válogatott kapus szintén gyakori vendég lett a konditeremben, és a súlyzós képekhez egy rövidebb motivációs szöveget is csatolt a közösségi oldalán.

„Ebben a pillanatban egy dolgot tehetek: még keményebb munkára ösztönzöm a tükörben lévő srácot. Álmodj, tervezz, és érd el, amit szeretnél. Lesznek akadályok, lesznek, akik kételkednek benned, és lesznek hibáid. De ha keményen dolgozol, ha hiszel magadban és a melletted álló emberekben, tényleg nincs határ” – írta az angol kapus.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.