Új edzés: Túróczi Rékát kicseréli a mozgás

Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. Az arcmaszkokat adományozó futónő elárulta, mennyire élvezte a két és fél órás munkát.

Általában hétvégente végzem el a hosszabb edzéseket, és bár a karantén idején majdnem mindegy lenne – azért nem teljesen, hiszen a hétköznap délelőttök kiesnek az iskola miatt –, így szoktam meg.

Ezért aztán a szombat nem a hét vége, vagyis ma, vasárnap hosszabb, egy óra negyven perces terepfutás vár rám, szombaton pedig a kétórás bringázást, görgőzős hegyi szakaszt – amolyan téglaedzésként – húsz perc futás követett. Ennek lényege, hogy a futóizmok megszokják, a kerékpározás után egyből be kell kapcsolniuk.

Ahogyan hazaértem a négy kilométer után, pont azt mondtam a páromnak, mennyire jól éreztem magam. A versenyen általában éppen az első egy-két-három kilométer nehéz, a ritmikus kerékpárosmozgásra van beállva a láb, kicsit rozsdás még, ám most nagyon jól ment a futás.

 

Általában hármas ciklusban edzek, azaz a könnyebb hetet – amilyen a mostani volt – két fokozatosan nehezebb követi. Mivel vasárnap (ma) még hosszút futok, hétfőn valószínűleg pihenek. Egyébként nincs olyan nap, hogy semmit se csinálnék, kis hasizomedzést végzek, vagy az úszóizmokat mozgatom meg a vasatrainerrel. Abban a formában vagyok, amilyenben lennem kell, ez a produktív szakasz, se alul- se túledzve.

Legutóbb említettem, a gyerekek mellett, a sok elfoglaltság miatt mennyire nehéz időt találni az edzésre, és hogy a mentális rákészülés szinte ki is marad. Ugyanakkor a kevés szabad percben azért igyekszem ráhangolódni, például előző este vagy reggel megnézem, milyen tréning következik. Így átgondolhatom, mikor lesz nehéz, és mikor kell különösen koncentrálni, hol jöhet a holtpont.

Nagyon szeretem a nap elejére vagy közepére időzíteni az edzést. Eleve az utóbbi az ideális, leginkább produktív időpont, mivel a test már felébredt, a táplálékot feldolgozta, még energikus.

Személy szerint az az igazi, amikor tudom, hogy előttem áll még a délután, amelyet aktívan, a gyerekekkel tölthetek. Minél későbbre tolódik a tréning, annál inkább irritál. A szombati két és fél óra mozgás is teljesen feldobott, mintha kicseréltek volna!

Az edzésben egyébként motiválnak az élsportolók, hogy ők miként kezelik a bizonytalan helyzetet. Náluk a formába hozásnak még nagyobb a tétje, ám – más szinten persze, de – a hobbisportolóknál is fontos, no meg az intenzitás, az edzésmunka – minden működik, csak kicsiben. Sokat olvasok a legjobbakról, motiválnak az edzésben, remélem, én is adtam erőt másoknak a rendszeres mozgáshoz!

A sport minden téren érzékenyíti az embert, futóklubommal, az IRUNmore Team SE-vel maszkokat vittünk az ország különböző pontjaira.

Túróczi Réka első bejegyzését itt olvashatja, míg a másodikat itt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.