Sítudás, amit nem lehet elfelejteni

A kerékpározásra szokás azt mondani, hogy egyszerűen nem lehet elfelejteni. Kolléganőnk már tudja, hogy a síelést sem.

Szerencsés gyerekkorom volt, mert viszonylag hamar megtanultam az alapvető sportokat, így négyévesen már úsztam és bringáztam. Ötéves koromban már tudtam korcsolyázni, és hatéves voltam, amikor a nagypapám megtanított síelni. Attól kezdve pedig közel húsz éven keresztül minden évben egy-két hetet sikerült sípályán eltöltenem.

Az egyetem elvégzése után, munka mellett már a téli szabadság nem volt akkora prioritás, így több mint tíz éven át nem jutottam sípálya közelébe. Miután tavaly nyáron a férjemmel közel három hetet töltöttünk az ausztriai Schladmingban, és teljesen beleszerettünk a környékbe, megbeszéltük, hogy amint lehet, télen is visszamegyünk. A fogadalmunkat betartottuk, és február elején ismét kedvenc osztrák kisvárosunkban találtuk magunkat.

Eltelt pontosan tizenegy év, mióta utoljára síbakancs, és síléc volt a lábamon, néhány napja pedig ismét ott álltam egy sífelvonó bejáratánál, tetőtől talpig síelőnek öltözve.

Csupasport magazin: Csécsei Zoltán egy nagy bödön zsíron élt

A Spartathlon-második Csécsei Zoltánt látogattuk meg otthonában. A beszélgetés során kiderült, hogy mínusz nyolcvanezer forinttal indult el a nagybetűs életbe, és sokáig zsíros kenyéren élt. Kedvesét egy versenyen ismert meg, ma pedig már a futás mellett a rugózás is az élete része.

Erről, és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

Szinte már-már megható volt az érzés, ami átjárt, mikor előtörtek bennem a gyerekkori családi síutak emlékei. Érdekes módon nálam a síelés mindig is kizárólag családi program volt, sohasem utaztam el az iskolai sítáborokba, így a síelés lényege számomra nem a bulizás, hanem abszolút a sport és a hegyek imádata volt.

Sohasem volt bennem félelem, bármikor, bármilyen színű és jelzésű pályán lejöttem gond nélkül. Kicsit tartottam attól, hogy milyen érzés lesz majd újra lécen állni, de az első becsatolást követően minden aggodalmam tovatűnt. A megindulás pillanatában pedig egy nagy „juhúúú” hagyta el a számat, és attól kezdve pedig már biztos voltam abban, hogy az egyszer megszerzett sítudást bizony tényleg nem lehet elfelejteni. Fantasztikus élmény volt újra lecsúszni a lejtőkön, teljesen átjárta testemet-lelkemet az összes gyerekkori emlékem.

Sok újdonsággal szembesültem a sípályán, egyik legnagyobb meglepetésem az volt, amikor ott találtam magam egy fűthető üléses sífelvonón. Emlékszem, régen mindig a felvonózástól rettegtem, no nem a magasság miatt, hanem azért, mert rendszerint átfagytam, amíg felértünk a pálya aljától a tetőre. Most azonban már itt is annyit fejlődött a technika, hogy kényelmes, puha, és meleg üléseken tölthetjük el a felvonózás idejét.

1. Technikai sport a javából

Számítottam rá, hogy nem én leszek a legtrendibb a pályán a tizenpáréves bakancsomban, de azon magam is megdöbbentem, hogy a technikai újdonságok mennyire meghódították már a sísport világát is. Tizenegy év alatt bizony nagyon sokat fejlődött a felszerelések technikája, így hamar megállapítottam, hogy a koráb(b)an nagyon modern sícipőm és az általam menőnek tartott síléc bizony már sehol sincs a piacon.

Ahogy a teniszütők, a futócipők és a focilabdák isfolyamatosan fejlődnek, a sportszergyártók frendre előállnak újításokkal, hogy fenntartsák a versenyt, úgy a sífelszerelések tekintetében is megállapítható, hogy a határ bizony a csillagos ég mind az újításokat, mind az árazást illetően. Ami viszont nagyon pozitív benyomást jelentett, hogy a modernitás mellett a biztonság is előtérbe került, így bukósisak nélkül gyakorlatilag nem láttam síelőt a pályán.

2. Hobbiból luxus

Sajnos azt is meg kellett állapítanom, hogy ez a csodaszép szabadtéri időtöltés már már a luxusutazás kategóriájának határait súrolja. A felnőtt, egy napra szóló korlátlan síbérlet ára pontosan húszezer forint, ha valaki a helyszínen bérel felszerelést, az még egyszer ugyanennyi pénzzel számoljon. Napközben a hüttékben pedig egy üdítő vagy kávé elfogyasztása ezerötszáz forintnak megfelelő eurótól indul, egy könnyű egytálételes ebéd közel háromezer forintba kerül. És ez csak egy nap költsége.

Ami pedig számomra végképp felháborító volt, hogy hiába vesz a turista többnapos síjegyet, nem lesz kedvezőbb az árfekvése, a napi jegyár hatványozódik. Ha ezeket a kiadásokat egy átlagos, négytagú család esetében kiszámoljuk, majd hozzáadjuk az üzemanyag és a szállásköltség árát, akkor nem túlzás azt állítani, hogy – noha sohasem számított az olcsó sportok közé – mára a síelés bizony luxusutazás lett. Sajnos.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.