Kijelenthetjük, hogy sikeres évet hagyott maga mögött?
Igen, így ítélem meg én is, éppen a beszélgetés előtt néztem végig, hogy milyen versenyeken voltam 2018-ban.
Milyen érzésekkel idézte fel a megméretéseket?
Sosem csináltam még ilyet, de nagyon jó volt. Meglepődtem, hogy milyen sok versenyen indultam, tizennyolcat számoltam össze. Akadt olyan, amelyiket el is felejtettem már. Abszolút jó év volt, elképzelni sem tudtam volna jobbat, több minden sikerült, mint amire előzetesen számítottam. Ráadásul a tizennyolc versenyből tizenhármat megnyertem.
Amikor rajthoz áll, mi a cél? A győzelem, vagy megfelelni a saját elvárásainak?
A saját elvárásaimat mindig teljesíteni akarom, és vannak olyan viadalok, amelyeken a győzelem is cél. A Cortina Trailen például második lettem, mégis azt éreztem, hogy tökéletes futás volt; a Piros85-ön viszont a győzelem is cél volt, mert ismerem a pályát meg a mezőnyt is.
A versenyek meghatározzák, hogy milyen tempóban, milyen időt szeretne futni?
A tempót soha, a rajt után úgyis csak körülbelül öt másodpercig tartanám. Nem szoktam taktikázni, még a pulzusomat sem mérem soha – ahogy nekivágok a versenynek, érzem, hogy mi a jó nekem, ráadásul sohasem futottam még el magam. Ha előfordult volna, biztos változtatnék, mert nem vagyok a pulzusmérés ellen, de nekem jó így.
„Nem szoktam taktikázni, még a pulzusomat sem mérem soha”
De azért visel órát futás közben?
Igen, és utólag mindent meg is nézek. A pulzuson kívül.
Akkor ez egyfajta vele született ösztön?
Valamennyit lehet fejlődni, de biztosan adottság is. Azt szokták mondani, a nőknél jobban működnek a megérzések.
Három gyerek és a munka mellett egyébként hogy van ideje egyáltalán ilyen sokat futni?
Sajnos ebből a szempontból most könnyű a helyzet, mert nem tudtam visszamenni dolgozni, nem volt összeegyeztethető a munka a párom munkaidejével. Ezért tanfolyamra járok, és más irányban tervezek. A párom sokat dolgozik, kötött a munkaideje, így nekem rugalmasabb munkára lenne szükségem. De érdekes egyébként, most is úgy érzem, hogy egy perc szabadidőm sincs, nem is tudom, hová fogom beiktatni a munkát.
A futással nem akar komolyabban, munkaként is foglalkozni, esetleg edzősködni?
Nem szeretnék futóedző lenni, de nem is tudnék, hiszen nincsenek hozzá meg a megfelelő papírjaim. Eddig pénzügyi területen, egy bankfiókban dolgoztam, most jógaoktatást tanulok. A gyerekjóga nagyon tetszik, ezt el tudnám képzelni munkaként.
Visszakanyarodva a rendkívül sikeres 2018-hoz, van valami miatt bármiféle hiányérzete?
A világbajnokságokkal kapcsolatban igen. Az egyik a trailrunning-vébé, amely az eddigi egyetlen feladott versenyem. Olyan pozícióban estem, amellyel egyébként elégedett voltam, de hetven kilométer körül kiálltam a nyolcvanhat kilométeres távon. Rossz érzés volt válogatott mezben átélni ezt, mégis úgy érzem, sokat tanultam belőle, talán éppen ez kellett ahhoz, hogy két-három olyan versenyt is befejeztem az idén, amelyeken felvetődött bennem a feladás lehetősége. A másik a skyrunning-világbajnokság, amelyen két számban indultam, mindkettőben pontot szereztem, helyezést tekintve a legjobb magyar eredménnyel, de maradt bennem hiányérzet. Egyik napon sem éreztem hogy a maximumot hoztam volna ki magamból.
Viszont pályacsúcsot futott a Piros85-ön, a Balboa-körön és a Szénás-körön. Ezeket meg lehet dönteni jövőre?
Sőt az ausztriai Grossglockner Ultra Trail pályacsúcsát is megdöntöttem! Mind a négy idő olyan, amit meg lehet javítani 2019-ben. A Szénás-kört biztosan, ideális talajviszonyok közt a Balboát is, és a Piros85-ben is maradt még tartalék.
Ha már a jövő évet érintettük, milyen tervei vannak?
A fő cél nem a pályacsúcsok javítása, hanem az, hogy minél többet versenyezzek erős nemzetközi mezőnyben. Várhatóan kevesebbet állok fel a dobogóra, inkább beleállok a pofonokba, csak hogy erős mezőnyben futhassak. Indulok az Ultra Trail de Mont-Blanc-on, és májusra meghívtak egy skyrunning-versenyre a francia Alpokba. Bár a trail running közelebb áll hozzám, mint a sky running, utóbbiban egy kötelekkel, védőhálókkal kijelöl pályán, gleccserek között kell átkelni, ami inkább kaland, mint kihívás lesz. Emellett szeretnék részt venni a portugáliai trailrunning-világbajnokságon, de még nincs információnk a magyar csapatról. Illetve, még a Mátrabérc trail az, amelyen szeretnék pályacsúcsot futni, mert az idén nyertem, azonban a rekordot nem döntöttem meg.
LEGEK
A legnagyobb siker: a Cortina Trail, amelyen úgy lettem második, hogy éreztem, ennél jobbat nem tudok – tökéletes futás volt.
A legnagyobb öröm: sérülés nélkül tudtam végigcsinálni az évet, és mindig elég erős voltam ahhoz, hogy le tudjak állni egy-két napra.
A legnagyobb élmény: viszonylag sokat tudtam külföldön futni, elsősorban a Tátrában, ahová barátokkal utaztunk, csapatban futottunk, ami hihetetlenül nagy élmény volt.
