Túrázáskor tényleg gyengébbek a hölgyek?

Sokan azt hiszik, hogy túrázáskor a hölgyek gyámoltalanabbak a férfiaknál, nem bírják a strapát, pedig a valóság éppen az ellenkezője. Az alábbiakban leszámolunk néhány tévhittel.

Nekivágni az ismeretlennek, térképet olvasni, hátizsákot cipelni, megküzdeni minden adódó nehézséggel – ezeket a feladatokat a legtöbben önkéntelenül is a férfiakhoz társítják, pedig a nők legalább olyan jól teljesítenek minden szempontból. Vegyünk sorra néhány, a „gyengébbik” nemhez fűződő mítoszt, amelyek egyáltalán nem igazak.

Nem szeretik bepiszkolni magukat – Ez szimplán hamis. A nők valóban szeretnek tisztának és szépnek mutatkozni, de ha kellően motiváltak, bátran átgázolnak a legnagyobb mocsáron, és nem akadnak fenn azon, ha tiszta sár lesz a bakancsuk, a kamáslijuk.

Nem bírnak el akkora súlyt – A kansasi egyetem egyik erre irányuló 2014-es kutatása kimutatta, hogy az erő nem áll egyenes arányban a mérettel. Míg egy sportos, jó testfelépítésű, 50 kilogrammos ember gond nélkül elbír 22-23 kilót, azaz testtömegének csaknem a felét, egy 110 kilogrammot nyomó, elhízott túrázó már csak 15-16 kilót, azaz testtömegének tizenöt százalékát cipeli el gond nélkül a hátán.

Éppen ezért az apró, törékenynek tűnő nőket sem kell félteni attól, hogy nagyobb terhet vigyenek magukkal, elbírnak vele.

A sírás egyenlő a feladással – Azt valószínűleg mindenféle pszichológiai tanulmány nélkül mindenki elismeri, hogy a nők általánosságban véve többet sírnak, mint a férfiak. Ez túra közben is igaz. Kutatások szerint a nők 43 százaléka sírt már túrán, amelyet egyébként teljesített, míg a férfiaknál ez az arány tizennyolc százalék. Ennek fiziológiai okai is vannak. A nők könnycsatornája kisebb a férfiakénál, így gyorsabban megtelik, és kevésbé teszi lehetővé a könnyek visszatartását. Továbbá, a nők szervezete több prolaktin hormont tartalmaz, aminek egyik hatása, hogy fokozza a könnytermelést, míg a férfiak tesztoszteronja éppen a sírás visszafojtásában segít. Ez az oka annak, hogy azonos mértékű frusztráció esetén a nők hajlamosak sírdogálni, míg a férfiakon ennek nyoma sem látszik. Ettől azonban még nem szeretnének visszafordulni, egyszerűen így jön ki rajtuk a feszültség. A sírásnak ráadásul előnyei is vannak, kutatások bizonyítják, hogy aki kicsit félrevonulva vagy egy ember előtt kiszomorkodta magát, utána sokkal jobb teljesítményre képes.

Nem olyan kemények – Vizsgált adatok alapján nincs jelentős eltérés a nők és a férfiak által átlagosan megtett túrák hosszában, sőt a nők között nagyobb az aránya azoknak a túrázóknak, akik bevállalnak többnapos hátizsákos túrákat is.

Kockázatosabb egyedül túrázniuk, mint a férfiaknak – Azokat a nőket, akik egyedül járnak túrázni, egyáltalán nem kell félteni. Kellő önbizalmuk van, nem vesznek el az erdőben, és minden eshetőségre felkészültek. Sokszor több hasznos holmi van náluk, mint a férfiaknál.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.