Négyezer kilométert kajakoztak

Két évvel korábban két brit hölgy elsőként a világon leevezett Angliától a Fekete-tengerig, hogy pénzt gyűjtsön a hasnyálmirigyrák elleni küzdelemre, közben pedig vízmintákat gyűjtöttek.

Kate Culverwell és Anna Blackwell négyezer kilométert kajakozott együtt, mindezt úgy, hogy korábban nem is ismerték egymást. Az interneten beszéltek egymással először, miután az akkor 20 esztendős Kate úgy döntött, az evezésért rajongó, hasnyálmirigyrákban elhunyt édesapja emlékére elhajózik Angliától a Fekete-tengerig, s így próbál meg pénzt gyűjteni a betegség elleni küzdelemre. Fel is adott egy hirdetést, amelyre nyolcvanan válaszoltak, így találta meg a nála négy évvel idősebb Annát. Mint kiderült, korábban ugyanabba az iskolába jártak, egykor hobbiszinten mindketten kajakoztak, vagyis nem teljesen amatőrként vágtak neki a kalandnak. Emellett alaposan felkészültek, csatlakoztak egy kajakos klubhoz, és rendszeresen edzettek, erősítettek.

 

Anna Blackwell (balra) és Kate Culverwell az interneten ismerkedtek össze

„Reggel kilenc körül csörgött az óra, de még lustálkodtunk kicsit a hálózsákunkban – mondta Anna Blackwell a Huck magazinnak adott interjúban. – Volt nálunk egy halom csokoládés gabonapehely és rengeteg kávé. Este hét-nyolc óráig eveztünk, majd felállítottuk a sátrunkat, vacsorát készítettem, Kate pedig mosott. Aztán sorozatot néztünk és lazítottunk. A megfelelő táborhelyet nem volt egyszerű megtalálni, ráadásul sok volt a szúnyogoktól hemzsegő erdő, de a sátorban már biztonságban éreztük magunkat. Az egész nem valósulhatott volna meg a sok-sok segítőkész, türelmes ember nélkül, akik segítettek az út során. Az egyik legijesztőbb és legnehezebb az volt, hogy sokszor a nagy teherhajók mellett kellett eveznünk. Amikor az első elhaladt mellettünk mindketten nagyon meglepődtünk. A legszebb pedig az volt, amikor keresztüleveztünk a Scarpe folyón. Utolsó napunk Franciaországban, a belga határnál varázslatos volt, mert nem voltak motoros hajók.”

 

A két hölgy útvonala természetesen Magyarországon is keresztülvezetett. Fotó: shutterstock

 

A Westminster hídtól induló páros nemcsak Franciaországon, Belgiumon, Németországon és Ausztrián hajózott át, hanem természetesen Magyarországon is, vagyis hazánkat is érintette az egyedülálló rekord. Útjuk során adományokat gyűjtöttek a hasnyálmirigyrák elleni kutatáshoz, s folyamatosan vízmintákat vettek egy környezetvédő intézet számára. Mindketten megdöbbentek, mennyire szennyezett volt a víz.

„Mindenki azt mondta, mennyire inspiráló, amit tettünk, és mennyire bátrak voltunk, pedig valójában nem csináltunk mást, csak mindennap beültünk a kajakba, eveztünk, s közben fantasztikusan éreztük magunkat” – tette hozzá Anna.

Fotó: risingstars.wearethecity.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.