Idei merész célok a magyar hegymászásban

A múlt év nem magyar sikerektől volt hangos a Himalájában, de magashegyi hegymászásunk nagyon is létezik, s a tervek szerint idén is több expedíció indul nyolcezresek meghódítására.

A leginkább elismerésre méltó tavalyi magyar hegymászó-teljesítmény híre május közepén érkezett, amikor Németh Alexandra pótlólagos oxigén használatával feljutott a 8850 méter magas Mount Everestre, a világ legmagasabb hegycsúcsára. Ez önmagában is óriási teljesítmény, lévén Ugyan Anita 2009-es és 2010-es duplázása után ő a második magyar nő, akinek ez sikerült, de talán még ennél is elismerésre méltóbb, hogy ezzel befejezte a rangos Seven Summits-sorozatot, amely hét kontinens legmagasabb csúcsát gyűjti egybe. A Londonban élő magyar hölgy elszántságát és felkészültségét jelzi, hogy mindezt kevesebb mint négy év alatt teljesítette.

Még 2014 júniusában jutott fel a sorozat első állomására, a Kaukázusban található 5642 méter magas Elbruszra, amely Európa legmagasabb pontja, azóta pedig nem tartott szünetet.

Lázba hozta a hazai hegymászó-társadalmat a legkisebb nyolcezres, a 8027 méter magas Sisapangma körül kialakult vita, miszerint a Kínában fekvő hegy magyar szempontból még megmászatlan-e vagy sem. Fellángolt a vita, hogy az 1987-es, az első nyolcezresre szervezett történelmi magyar expedíció feljutott-e a legmagasabb pontra, vagy csak a 8008 méteres központi csúcsra. Az akkori vállalkozás még élő résztvevői először szólaltak meg, és hangsúlyozták, sajnálják, hogy ennyi év után ilyen méltatlan helyzetbe kerültek, hogy bizonyítani kell igazukat. Ugyanakkor igaz, hogy az akkori csúcsfotók sem magyaráznak meg mindent, a kiállított bizonyítványokkal együtt valóban alkalmasak arra, hogy kételyt fogalmazzunk meg.

Ez már csak azért is érdekes, mert Klein Dávid 2018-ban kísérletet tett a csúcs elérésére, de az ítéletidő miatt 7400 méterről visszafordult. A hegyen uralkodó körülményekről sokat elárul, hogy a legeredményesebb bolgár magashegyi mászó, a tíz nyolcezresre már feljutó Bojan Petrov eltűnt a csúcstámadásnál. A sikertelen vállalkozás után Klein a pakisztáni Karakorum felé vette az irányt, és csatlakozott Suhajda Szilárdhoz, aki a Gasherbrum I (8080 m) és a Gasherbrum II (8035 m) megmászására vállalkozott, de végül egyiküknek sem sikerült még hétezer méter fölé sem jutniuk.

 

A ritka pillanatok egyike, amikor jó idő volt a Kancsendzöngán
Fotó: Kalifa Himalája Expedíció 2018

 

Ugyancsak sikertelen volt az erdélyi Varga Csaba kísérlete a világ egyik legnehezebb nyolcezresén, a 8586 méter magas Kancsendzöngán, ahol 2013-ban ereszkedés közben elhunyt a legjobb magyar magashegyi hegymászó, Erőss Zsolt és tehetséges fiatal társa, Kiss Péter. A rossz időjárás ellenére Varga Csaba 7550 méterig jutott, ahol koszorúval emlékezett Erőssre és Kissre, sőt, az 5500 méteres alaptáborban emléktáblát helyezett el tiszteletükre. Tavaly, magyarként egyébként ő jutott legmagasabbra pótlólagos oxigén használata nélkül.

Az esztendő azért is volt érdekes a hazai hegymászásban, mert kézzelfogható bizonyítéka volt, hogy a sportág hazai bázisa egyre szélesebb. Ennek egyik legfontosabb jele, hogy szeptember 28-án Herceg Angelika jógaoktató és Kerekes Éva könyvelő pótlólagos oxigénnel feljutott a 8163 méter magas Manaszlu csúcsára.

Mindketten a civil szférából érkeztek, évek óta másztak együtt, és az elkövetkezendő években újabb nyolcezreseket szeretnének meghódítani.

Ugyancsak szép kezdeményezés a Kovács Albert és Kovács Zoltán által 2016-ban elindított Hópárduc Expedíció-sorozat, amely az egykori Szovjetunió öt legmagasabb, hétezer méter feletti csúcsát vette célba. A közelmúltban megmászták a Lenin-csúcsot (ma Ibn Szína, 7134 m), sőt 2018-ban már a másodikat is tejesítették, amikor feljutottak a Tien-sanban található Han Tengri (7010 m) legmagasabb pontjára. A terv minden bizonnyal 2019-ben is folytatódik, sőt, egy szezonban két hegyet is célba vesznek, a Korzsenyevszkaját (7105 m) és az Iszmoili Szomoni-csúcsot (a régi Kommunizmus-csúcs, 7495 m). A komplett sorozatot eddig egyetlen magyar, Erőss Zsolt teljesítette még 1994-ben.

 

A Sisapangma csúcsát magyarok idén is megpróbálják megmászni.
Fotó: shutterstock

 

Érdemes megemlíteni Lengyel Ferenc sikeres csúcstámadását is a Lenin-csúcson, aki ezután betegen, legyengülve megpróbálkozott a Han Tengrivel is, onnan azonban 6700 méterről visszafordult.

Teljesítménye ugyanakkor így is elismerésre méltó, sőt, a tervek szerint 2019-ben már a Himalájába készül.

És ha már Himalája, Klein Dávid és Suhajda Szilárd is tervezi, hogy 2019-ben visszatér a világ legmagasabb hegyei közé, és újból megpróbálkozik a Sisapangma megmászásával, és akkor már csak a 8611 méter magas, híres-hírhedt K2 marad, amire biztosan nem jutottak még fel magyarok.

Újabb mozgalmas év elé néz a magyar magashegyi hegymászás.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2018 végén)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.