A húzódzkodás rekorderei

A kiemelkedő testépítő- és fitneszteljesítményeket bemutató sorozatunkban ezúttal a húzódzkodás néhány remek bajnokának utánozhatatlan mutatványaiból szemezgettünk.

A húzódzkodás a legnépszerűbb saját testsúlyos gyakorlatok egyike, amely kitűnően erősíti a kar-, hát és vállizmokat. Van, aki kedvtelésből végzi, és van, aki „bekattan” tőle. Két hónappal ezelőtt Stan Browney holland származású vlogger úgy gondolta, nekifut a félperces húzódzkodás világrekordjának. A mutatvány célja egyszerű: minél többször kell felhúznunk magunkat a rúdon 30 másodperc alatt. A derék sportember – aki februárban úgy csinálta meg az „Egy óra ezer fekvőtámasz” kihívást, hogy a végén maradt még egy perce – a félperces húzódzkodó kihíváson „mindössze” 26-ig jutott.

A félperces kihívás
Amatőr sportolóként sokan azt gondolnánk, hogy a holland mutatója egyáltalán nem kevés, ám mindjárt másképpen gondolunk rá, ha megnézzük az orosz Vitalij Petrovics kísérletét.

A felvétel tanúsága szerint 2018 augusztusában nem kevesebbszer mint 52-szer húzta fel magát a korláton, amivel ő lett a kategória csúcstartója.

Ami a hölgyeket illeti, az amerikai Alicia Weber évek óta önmagával versenyez: 2008. július 31. óta négyszer döntötte meg saját rekordját, s jelenleg 39-nél tart.

A háromperces kihívás
Az igazán erős emberek persze számtalan versenyszámban küzdenek a címért, amelyek közül a háromperces szintén izgalmas mutatvány. A feljegyzések szerint a vietnámi Ngo Xuan Chuyen 1988-ban a Legerősebb vietnámi katona elnevezésű versenyen pontosan 100 húzódzkodást végzett el, és produkcióját azóta sem tudták felülmúlni. A hölgyek között az amerikai Alicia Weber ebben a számban is „arat”: 2011. augusztus 7-én 74-szer húzta fel magát a korláton.

Közzétette: Jan Kares – 2019. szeptember 21., szombat

A félórás kihívás
A félórás csúcsdöntéshez már jelentős állóképesség kell. A világ legerősebb emberei 1996 óta versengenek ezért a címért, és megdöbbenten tapasztaltuk, hogy a 24 évvel ezelőtti rekordot – amely 318 volt – azóta megduplázták: a cseh Jan Kares tavaly szeptember 21-én 657-es mutatóval került a dobogó felső fokára. Azon pedig már meg sem lepődünk, hogy az amerikai Alicia Weber neve itt is felbukkan a legjobbak között: 2011. január 30-án 419-ig jutott.

Az egyórás kihívás
A cseh Jan Kares ebben a számban is legyőzhetetlen. Ugyanazon a napon (2019. szeptember 21.), amikor megdöntötte a félórás rekordot az Arnold Classics Europe-on, egy másik csúcsot is felállított: 1198-szer húzta fel testsúlyát a húzódzkodókorláton, ami egyszerűen lenyűgöző. Bármilyen furcsán hangzik is, ebben a kategóriában nem az amerikai Alicia Weber a női a világelső: 2016. március 10-én honfitársa, Eva Clarke 725 húzódzkodást csinált.

A huszonnégy órás kihívás
Végül, de nem utolsósorban örökítsük meg az utókornak a maratoni versenyszám halhatatlan bajnokait.

2017. november 25–26-án az orosz Nyikolaj Kaklimov 7345-ször húzódzkodott egy álló napon keresztül, amivel az amerikai Andrew Shapiro 2016. májusban elért 7306-os csúcsát adta át a múltnak.

A női világrekord feleannyi: az egyórás csúcstartó Eva Clarke 2016. március 11-én 3737-nél dobta be a törülközőt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.