A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után

Az egyik leghírhedtebb börtönben raboskodott, ma már a gyorsételek és a szteroidok ellen harcol.

Két évvel ezelőtti szívrohama óta jelentősen megváltozott Kali Muscle hozzáállása, aki szerint a testépítés sok szempontból egészségtelen, és nagyot hibázik, aki napi ötször-hatszor tömi magát, hogy minél nagyobb legyen.

A 48 éves kaliforniai sportembernek több mint hárommillió feliratkozója van az elsősorban testépítéssel foglalkozó YouTube-csatornáján, több filmben, köztük a 2011-es Wonder Womanben is szerepelt, de zenei videókat is gyárt. Egyszóval, bár nálunk kevésbé ismert, Amerikában ő is a szórakoztatóipar egyik képviselője, és persze azt is említsük meg, hogy a testépítésben is voltak jelentősebb eredményei.

Szegény családba született, neki a testépítés volt a kiút, majd ugyancsak a sportba menekült, amikor rablásért tizenegy év fegyházra ítélték, amit a hírhedt San Quentin börtönben kellett letöltenie. Bár sem profi konditerem, sem megfelelő étkezés nem volt biztosítva, mindig feltalálta magát, volt, hogy vizespalackokat vagy a társait használta súlynak, és alaposan kigyúrta magát. 2010-ben szabadult, Los Angelesbe költözött, és több itthon is ismert nagy cég reklámfilmjében kapott szerepet, majd 2012-ben megnyerte a Mr. California-versenyt.

Eközben a közösségi médiában is kimondottan aktív lett, és egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Az igazi fordulat azonban akkor következett be az életében, amikor 2021 novemberében szívrohammal kórházba került, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A sportolással azóta sem hagyott fel, de keményen harcol a szteroidok és a gyorsételek ellen. Egy interjúban a legegészségtelenebb sportnak nevezte a testépítést, amely szerinte már egyáltalán nem olyan, mint a nyolcvanas években.

De nemcsak a szteroidhasználatban látja a fő problémát. Már korábban beszélt róla, hogy a helytelen és gyakori táplálkozás mennyi problémát okozhat, most pedig azt mondta, bőven elég lenne naponta egyszer, maximum kétszer étkezni.

„A legnagyobb problémát az ételek okozzák – idézte őt még tavaly októberben a fitnessvolt.com. – Mindenki a szteroidokat okolja, de mi van azzal a több millió emberrel, aki úgy hal meg, hogy sohasem nyúlt szteroidhoz. Viszont nagyon sok testépítő van, aki tömi magát, naponta ötször-hatszor eszik, aztán korán meghal. Amerikában a legtöbb halálesetet a szív-és érrendszeri problémák okozzák, mert az emberek rengeteg szemetet esznek. Mindenkinek azt javaslom, hogy figyeljen oda az egészséges táplálkozásra. Az én étrendem kilencvenkilenc százalékban rizsből, halból, zöldségekből és gyümölcsökből áll.”

Azért a videóin látszik, hogy bár nem akkora, mint korábban, így is látványos az izomzata. De nézzük, mit mondott a napokban a napi egyszeri étkezésről.

„A börtönben kinevettük azokat, akik táplálékkiegészítőket szedtek – mondta. –

Hogy akkor mitől maradtunk izmosak? Sok tonhalat, ráment és mogyoróvajat ettünk. Most már amondó vagyok, hogy nincs szükség napi öt-hat étkezésre, de még napi háromra sem.

Egy, maximum kettő elég. A szívrohamom óta ezt a szabályt követem, és bár fogytam, de élvezem, hogy nem függök az étkezésektől, és nem kell folyton erre figyelnem. A mai kultúrában minden arról szól, hogy az a jó, ha valaki minél nagyobb, erősebb. De egyáltalán nem így van. Nézzük meg azokat az embereket, akik nyolcvan, kilencven vagy száz évig élnek. Egyikük sem elhízott vagy túl nagy és izmos.”

A Csupasporton nemrég a nyolcszoros Mr. Olympia-győztes Lee Haney is elmondta, milyen diétát érdemes követniük a testépítőknek.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.