Arnold Schwarzenegger és Dolph Lundgren: legendás színészek legendás erőben

Közös fitneszedzés után kis bringázás: bár a két híresség összesen száznegyven éves, a formájukra nem lehet panasz.

Akár egy film forgatási helyszíne is lehetett volna, ezúttal azonban csak barátilag találkozott egymással Arnold Schwarzenegger és Dolph Lundgren a Los Angeles-i Venice Beachen. Na és persze mi más hozta volna össze őket, mint a sport. A nyolcvanas-kilencvenes évek két népszerű akcióhőse előbb edzett egyet az arrafelé ikonikus helyszínnek számító Gold’s Gymben, majd elmentek bringázni a festői szépségű parton. Érdekesség, hogy tavaly ősszel mindketten privát edzéseket tartottak egy gyerekeket segítő jótékonysági program keretén belül, és elképzelhető, hogy ezúttal is valami hasonló cél hozta őket össze. A felvételek tanúsága szerint ugyanis mindketten be voltak mikrofonozva a teremben.

Érdekesség, hogy bár jóban vannak, és mindketten a nyolcvanas évek meghatározó akciószínészei, mégis mindössze három filmben szerepeltek együtt, méghozzá a Feláldozhatók első három részében a kétezertízes években.

Schwarzi fénykorában

A hétszeres Mr. Olympia-győztes Schwarzeneggerről a Csupasporton is gyakran írunk, hetven fölött is pazar formában van, olykor képeket oszt meg az edzéseiről, és imádja a steaket. Nos, ugyanez elmondható a nála tíz évvel fiatalabb, még „csak” hatvanöt éves Dolph Lundgrenről is. A svéd színész szintén rendszeresen edz, és nem nagyon van szégyenkeznivalója.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dolph Lundgren (@dolphlundgren) által megosztott bejegyzés

Úgy tűnik, Schwarzenegger sosem unatkozik. Az osztrák testépítő-legenda nemrég az NFL-ben szereplő New York Jets játékosával, Mekhi Bectonnal, és a UFC-ben vitézkedő nehézsúlyú világbajnok Francis Ngannou-val fotózkodott az edzőteremben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Arnold Schwarzenegger (@schwarzenegger) által megosztott bejegyzés

És ha már Dolph Lundgren: a színész csinos lányáról, Idáról akkor írtunk, amikor Jean-Claude Van Damme lányával, Biancával edzett együtt – ha már szüleik is megküzdöttek a Tökéletes katonában.

Nyitó kép: Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.