Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig

A testépítő- és színészlegenda szerint a rendszeres kardiózás és a súlyzós edzés a hosszú élet titka.

Kardiózás vagy inkább súlyemelés? Arnold Schwarzenegger szerint egyszerű a válasz: mindkettő! A hetvenhat éves, hétszeres Mr. Olympia-győztes sportoló, színész és politikus a legfrissebb, Arnold’s Pump Club nevű hírlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy célszerű lenne mindkét mozgásformát rendszeresen végezni.

„A kutatások azt sugallják, hogy leginkább úgy hosszabbítható meg az élettartam, ha kardió- és erősítő edzéseket is végzünk – írta Schwarzenegger. – A tudósok közel százezer ember adatait elemezték, és azt vizsgálták, mivel hosszabbítható meg az élettartam. A legaggasztóbb azonban az volt, hogy milyen kevesen végeznek rendszeres testmozgást. Csak az emberek tizenhat százaléka végez súlyzós edzéseket, és harminckét százalékuk kardiózik legalább hetente. Pedig a sportolás kifizetődik.

Átlagosan huszonkét százalékkal alacsonyabb a halálozási ráta azok között, akik súlyzós edzéseket végeznek, és harmincnégy százalékkal azok között, akik kardióznak. Az igazi győztes viszont az, aki mindkettőt csinálja, ez ugyanis ötven százalékkal csökkenti a halálozási rátát.

És nem ez volt az első tanulmány, amely bebizonyította, hogy a rendszeres súlyzózás növeli a várható élettartamot.”

Végül az osztrák legenda azt is elmondta, hogy a Betegségmegelőzési Központ ajánlása szerint a felnőtteknek heti 150–300 perc közepes intenzitású vagy 75–150 perc erőteljes intenzitású testmozgást érdemes végezni, és hozzátette, hogy a kulcs a rendszeresség.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.