Több tiszteletet vár a Mr. Olympia új bajnoka

Derek Lunsford történelmet írt a Mr. Olympia-győzelmével, ugyanakkor a családját ért fenyegetések miatt érthető módon nagyon felhúzta magát.

Derek Lunsford nyerte meg a november első hétvégéjén rendezett Mr. Olympiát, ezzel ő lett az első testépítő, aki a legrangosabb viadalon két különböző divízióban is diadalmaskodott. Két évvel korábban ugyanis ő nyerte meg a 212 font, vagyis 96 kilogramm alatti versenyzőknek kiírt 212 Olympia elnevezésű kategóriát. Ezzel valóra vált a nyolcszoros Mr. Olympia-győztes Ronnie Coleman jóslata: ahogy a Csupasport is beszámolt róla, ő már október elején elmondta, hogy szerinte Lunsford lesz a győztes. Így is lett, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyik nagy esélyes, Nick Walker sérülés miatt nem indult.

A másik nagy favorit, a címvédő Hadi Csupan a második helyen végzett, amit a Perzsa Farkas rajongói nehezen tudtak feldolgozni. Olyannyira, hogy Derek Lunsfordot és a családját többen is életveszélyesen megfenyegették a közösségi oldalakon.

„Rengeteg negatív hozzászólást kaptam a közösségi oldalamon, de elérkezett egy olyan pont, amellyel néhányan átlépték a határt – idézte a fitnessvolt.com Derek Lunsfordot. A családomat is többen megfenyegették, ezzel pedig túl messzire mentek. Ez egyáltalán nincs rendben, de nem irányíthatom, hogy mások mit mondanak vagy mit tesznek. Mégis azt kérem mindenkitől, hogy tiszteljük egymást. Mert hiszek benne, hogy nagyon sokan vannak, akik támogatnak engem és az összes testépítőt, függetlenül attól, hogy valaki az Egyesült Államokat, Iránt vagy Brazíliát képviseli.”

Az újdonsült bajnok beszélt arról is, mennyire meglepte, hogy a címvédő Hadi Csupan dühében leviharzott a színpadról.

„Meglepett, de megértem, mert mindannyian szívünket-lelkünket beletesszük, és az a célunk, hogy nyerjünk – folytatta Derek Lunsford. – Többen megkérdezték, mi fut át az agyamon, amikor ezekkel az emberekkel versenyzek a színpadon. Azok a napok jutottak eszembe, amikor annyira fáradt voltam, hogy ki sem akartam kelni az ágyból, és semmi kedvem sem volt lemenni a terembe. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy miért én? Miért engem választott Isten arra, hogy testépítő legyek? Miért én lettem az, aki ilyen kemény, nehéz szenvedélyt kapott? A rengeteg áldozat jut eszembe. Nemcsak azok, amelyeket én hoztam, hanem az is, amit a feleségem, a szeretteim tettek azért, hogy idáig eljussak.”

Érdekesség, hogy a hétvégi Mr. Olympián több mint másfél millió dollárnyi pénzjutalmat osztottak szét, ebből a királykategória győztese, Derek Lunsford négyszázezer dollárt, azaz körülbelül száznegyvenmillió forintot kapott.

Az eredményhirdetés pillanata

Címlapfotó: Derek Lunsford (Forrás: instagram.com/dereklunsford)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.