Ub: Lubics Szilvia kísérőként sem lesz ott

Az volt a terv, hogy az idei Balaton-kerülő futóversenyen Lubics Szilvia kerékpárral kíséri férjét, Györgyöt, a kihívást azonban el kellett napolni.

Az egyéni indulók péntek reggel kezdik a pandémia miatt tavaszról őszre halasztott Ultrabalatont. Hogy a mezőnyben nem találkozhatunk a viadal kétszeres győztesével, Lubics Szilviával, az korábban tudott volt. Azonban a magyar ultramaratonsport ikonja kísérőként sem vesz részt az erőpróbán, nem kerékpározik majd férje, Lubics György mellett, s ad neki hasznos tanácsokat vagy éppen kulacsot, ételt, mert idén ő sem áll rajthoz. Györgyöt nagyon lekötötte „A homokdűnén túl” című könyv megírása, amely Lubics Szilvia extrém versenyeit idézi fel 336 oldalon és a napokban kerül a könyvesboltok polcaira. Emiatt nem vállalta az indulást, fejben nem tudna ott lenni, márpedig ő aztán tudja, mennyire szükség van erre, hiszen már háromszor teljesítette anno a távot.

Lubics Szilviánál ettől függetlenül érdeklődtünk arról, hogy áll a futással, milyen állapotban van jelenleg, közeledve a zaklatott 2020-as esztendő végéhez – nemrégiben részt vett egy kerékpárversenyen is!

„Ez úgy jött, hogy volt egy sarokcsontsérülésem, emiatt kezdtem el tekerni, mert futni nem tudtam sokat – taglalta a Spartathlon háromszoros nyertese. – Eléggé megszerettem, úgyhogy belevágtam a bringázásba, sőt, az úszásba is. Nem tudom, mi lesz ebből… Ettől függetlenül minden nap futok napi tíz-húsz kilométert, egyelőre résztávozás nélkül, mert a sérülés nem engedte a tempósabb futásokat, előhozta a fájdalmat. Lassan talán visszatérhetek a rendes edzésrutinhoz.”

Lubics hozzátette, idén minden verseny elmaradt, amire készült, s ha már így alakult az év, úgy gondolta, ideje foglalkoznia a sarokproblémájával, ami hosszú évek óta zavarja. Ahogy fogalmazott, „totál jól van”, nagyon sokat mozog, jógázni is szokott a fentebb felsorolt sportágak mellett. Aztán hátha 2021 nem lesz ennyire kiszámíthatatlan…

„Futóversenyt idén már nem vállalok,

október tizedikén jelenik meg a könyv, és ezzel kapcsolatban rengeteg rendezvényen kell részt vennem – folytatta Lubics Szilvia. – Emellett novembertől keményen nekifekszem az alapozásnak. Hogy az ultrafutás által elvárt futóedzés-mennyiség, a 150–190 kilométeres hetek mellé mennyire tudom beilleszteni a bringázást és az úszást, nem tudom, de megpróbálom. A tervem, hogy heti-két három alkalommal úszom és háromszor tekerek, meglátom, ez a három dolog működik-e együtt. Az elkövetkező esztendőkben még biztosan az ultraversenyek jelentik a prioritást, főként, hogy az idei, izgalmasnak ígérkező évből semmi sem valósult meg a vírushelyzet miatt.”

Lubics Szilvia attól sem zárkózik el, hogy néhány triatlonversenyen is elinduljon, ezeken azonban semmiképpen sem a dobogóra tör, inkább csak belekóstolna. Megkérdeztük azt is, ezúttal kívülállóként mire számít a szokatlan időpontban rendezendő Ultrabalatonon.

„Az előrejelzések szerint tökéletes idő lesz, így jobb eredmények születhetnek, mint amikor harminc fok körüli a hőmérséklet – felelte.

– A privát UB-n néhányan belefutottak a hőségbe, Bódis Tomi talán a nyár egyik legforróbb napját fogta ki. A férfiak közt biztos, hogy hatalmas küzdelem lesz, a női mezőnyt annyira nem ismerem, de Maráz Zsuzsi indul és mivel remek állapotban van, nagyon szorítok neki, hogy pályacsúcsot fusson! Remélem, valahogy lejutok pénteken a Balaton-partra, szeretnék szurkolni az egyéniben induló barátaimnak, ismerőseimnek. Bízom benne, be tudom úgy fejezni a fogorvosi rendelésemet délelőtt, hogy utána gyorsan leérjünk és átélhessem az Ub hangulatát!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.