BLOGRA FUTOTTUNK Vajon milyen lesz a futóvilág?

Ez az év jóformán másból sem állt, csak felkészülésből. Igaz, a nyár végén, az ősz elején megsokasodtak a futóversenyek, s még előttünk áll az ezrek által várva várt Ultrabalaton is, amelynek most kicsit más lelkiállapotban lehet nekivágni.

Eljött a nyár utolsó hete is, kezdődik az iskola, egyelőre a megszokott menetrend szerint. Ez a szülőknek egyfelől megkönnyebbülés, mert a kicsik felügyeletét nem kell megoldani, másfelől újabb kötelezettségek jönnek, szigorúbb időbeosztással, sok teendővel. Ez a könnyített verzió, reméljük, így is marad, s mennek a lurkók suliba – megszakítás nélkül. A sportoló srácok szüleinek ezáltal feszítettebb időszak jön, legalábbis ami az edzéseket illeti. Újra kell gondolni a lehetséges időpontokat, amikorra edzés iktatható be, lehetőleg ugyanaz a mennyiség, mint eddig. Valami azért biztos sokkal jobb lesz: lassan vége a brutális melegnek, így nemcsak kora reggel lehet már edzeni, hanem este is.

Az Ultrabalatonon indulóknak is fel kell pörögniük, lassan megkezdődik a visszaszámlálás, s nekünk a kollégákkal együtt fel kell mérnünk újra, ki tudja vállalni az októberi versenyt, illetve változott-e azóta a vállalt kilométer-mennyiség.

Újra kell gombolnunk a kabátot, mert úgy sejtem, hogy többeknek nem jó az új időpont, és a kilométer-vállalásokkal kapcsolatban is változott sok minden – sajnos többnyire negatív irányban. Amíg a májusi versenyt megelőzi a téli-tavaszi felkészülés, az októberit nehezítette a forró, zivataros nyár. Ráadásul sokan megsérültek, illetve az állóképesség is változott. Szóval, izgalmas hetek jönnek, és nagyon várom, mit lehet kihozni ebből a néhány hétből, ami még a startig hátra van. Addig is hajrá, mindenkinek!

 

BARATRUNNING.COM

Antal Csaba beszámolóját olvashatjuk (a csapat tagja volt Belus Tamás is) a Szent Jakab Zarándok Egyesület által szervezett Magas-Tátrai Átkelés elnevezésű teljesítésről.

A táv negyven kilométer 3860 méteres szintemelkedéssel, a szintidőt a szervezők 16 órában állapították meg – a rajt Zakopanéban volt, és a Tengerszem-csúcson kellett átkelni a Magas-Tátrán.

Nagyon érdekes a beszámoló, mert ez a helyszín finoman szólva is extrém, ráadásul fantasztikus fotók is készültek.

 

HOSSZUTAV.BLOG.HU

Black Sheep Trail terepfutóverseny-beszámoló jó kis mászásokkal, Betyár-barlanggal, gyönyörű balatoni látképpel, Bújó-likon átfutással. Igazán kedvet csinált a szerző a Rackatrail versenyekhez!

 

RUNNERSWORLD.HU

Manapság mindenféle vitamint, ásványi anyagot, étrend-kiegészítőket szedünk, és a sportolók általában tisztában is vannak vele, hogy mire van a szervezetnek szüksége, mit kell pótolni. A runnersworld.hu bejegyzésében a vas fontosságáról esik szó, s a lehetséges tünetekről, amelyek jelezhetik a hiányát!

 

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM

A bejegyzés szerzője egyik nap Balboa-kört futott, másnap a Mókus-kör volt a menü. Így a két napon 5.5 óra alatt 44.5 kilométert sikerült összehozni 1420 méter szintemelkedéssel.

Kiderült, hogy a Balbora-kör nem is olyan félelmetes, másnap pedig kapott egy ingyenes csalánkezelést, létrát mászott, és időnként meglehetősen gyors tempót tudott tartani.

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Reggel a Garay téren…

KREMLICZA LEVENTE

Lezajlott a Korinthosz Ultrarunning Race, a népszerű versenyen most is a nyolcvan kilométeres távot futottam. Tavaly nagy kedvencem lett ez a verseny, a profi szervezés, az éjszakai futás és a korántsem könnyű útvonal azonnal megfogott. Ezúttal 7:30:59 órás idővel sikerült teljesíteni a klasszikus korinthoszi távot. Ez az idő már épp elég ahhoz, hogy fejben se legyen könnyű a kihívás, különösen a sokszor kietlen útvonal miatt. A hajnali időszak a legnehezebb, amikor a test pihenne, amikor már minden fáj kicsit, nem esik jól futni, de muszáj menni. A pálya utolsó húsz kilométerében van egy hosszú szakasz, amikor földúton kell haladni a töltésen, keskeny keréknyomokban futni – sokszor egymás mellé sem tudtuk tenni a lábunkat, apró göröngyökön bukdácsoltunk. Ez hatvan kilométer után már kifejezetten nem esik jól. A pirkadati derengés megvilágítja az utat, és bár emlékszünk rá, hogy még sokáig tart, amikor látjuk a távolban a kanyarokat, azt reméljük, utána vége – de csak jön egy újabb szakasz, újabb kanyarral a végén, ami mögé megint odaképzelhetjük az áhított aszfaltos utat. Aztán egyszer eljön a híd, a körforgalom s az újabb pofon, hogy bár közel a város, az útvonal még tíz kilométer. Meglátjuk a Szekszárd táblát, amelynél az idén hangosan felnevettem – ebben benne volt minden, ami felgyűlt az elmúlt közel hét órában. S végül feltűnik a domb, ami aprócska ugyan, de nyolcvan kilométernél mintha a Mont Blanc-t kellene megmászni. S végre eljött a befutó pillanata, a nevemre szóló szalaggal futhattam a célba – leültem a szobor lábához, lenéztem a koszos, meggyötört cipőmre, s akkor nem számított semmi más, csak az, hogy ismét ott lehettem reggel a Garay téren.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.