Kezdődhet a csúcstámadás

Suhajda Szilárd és Klein Dávid befejezettnek tekinti az előkészületeket és az akklimatizációt, s ha az időjárás kedvező marad, a következő néhány napban meghódíthatja a Gasherbrum I-et.

 

A hó súlya alatt a sátrak összedőltek az egyes táborban Forrás: Kalifa

Az időjárás napokig nem kedvezett Klein Dávid és Suhajda Szilárd mászásának, sőt a helyiek véleménye szerint húsz éve nem volt olyan kitartó havazás a Karakorumban, mint most júliusban. Ráadásul az ítéletidő halálos áldozatot is követelt a térségben, néhány nappal korábban a magyar expedícióhoz közel, a Gasherbrum IV-en történt tragédia, amikor egy leszakadó jégfal maga alá temette Maurizio Giordano olasz hegymászót.

Az elhúzódó csapadékos időjárás miatt előbb egy svéd, majd egy német expedíció döntött a visszavonulás mellett, közben pedig a magyar páros napjait – Mario Vielmo és Giampaolo Corona olasz mászókkal együtt – a hó által okozott károk kijavítása, illetve a hólapátolás töltötte ki. A mindössze kétnapos kedvező időjárást kihasználva azonban sikerült kiépíteni az utat a nagyjából 6500 méter magasan elhelyezett kettes táborig, majd az éjszakát követően a kettes és hármas tábor között húzódó, fokozottan veszélyes és technikás szakaszt, az úgynevezett japán kuloárt is bekötelezték.

 

A japán kuloár a Gasherbrum I legveszélyesebb szakasza
Forrás: Kalifa

Suhajda Szilárd és Klein Dávid péntekre befejezettnek tekintette az akklimatizációt, illetve az előkészületeket, s ha az időjárás továbbra sem romlik el, leghamarabb július 15-én, vasárnap hajnalban kezdődhet a csúcstámadás. A tervek szerint július 18-án érhetik el a Gasherbrum I 8080 méter magas csúcsát.

Suhajda Szilárd – a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében – június 7-én indult Magyarországról, hogy első magyarként pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül meghódítsa a 8080 méter magas Gasherbrum I-et (Hidden Peak) és a 8035 méteres Gasherbrum II-t.

Külön-külön mindkét hegyen járt már magyar hegymászó, de néhány nap eltéréssel a két csúcsot még nem sikerült meghódítani.

Klein Dávid a tavaszi sikertelen Sisapangma-expedíciót követően Nepálban maradt, majd néhány nappal Suhajda Szilárd megérkezését követően Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában csatlakozott barátja expedíciójához, s célja, hogy szintén oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mássza meg a Hidden Peaket. A Gasherbrum II-re már nem tart Suhajda Szilárddal, mert annak csúcsán 2003-ban már járt.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.