Varga Csaba gyors Dhaulagiri-expedíciója

A nagyváradi hegymászó két év után visszatért a föld hetedik legmagasabb hegyéhez, és ezúttal mindössze tizenhárom napra volt szüksége, hogy felérjen a 8167 méter magas csúcsra.

Varga Csaba október 1-jén megmászta a 8167 méter magas Dhaulagirit, amelyre magyar mászóként addig csak Erőss Zsolt jutott fel, még 2006-ban. A nagyváradi sportember – mint eddig mindig – ezúttal is magashegyi teherhordók segítsége és pótlólagos oxigén használata nélkül teljesítette az expedíciót, szinte rekordgyorsasággal.

„A teljes expedíció huszonhárom napos volt, a hegyen pedig tizenhárom napot töltöttem – kezdte Varga Csaba, aki az idén tavasszal a Mount Everest megmászásával is próbálkozott. – Mivel két évvel ezelőtt már jártam a Dhaulagirin, tudtam, hogy szeptember végén, október elején lehet esélyem a sikeres mászásra. A monszunidőszak végén rengeteg ott a hó, nem véletlenül nevezik Fehér-hegynek is, de ezzel mindenki tisztában van, aki megpróbálja megmászni. A helyismeret is segített, és az időjárással is szerencsém volt, mert amikor elindultam a csúcs felé, egyáltalán nem volt rossz érzésem, hogy esetleg vissza kell fordulnom.”

 

 

A sikeres expedícióval – Erőss Zsolt után – Varga Csaba a legeredményesebb magyar mászók közé lépett elő a nyolcezres hegyeket tekintve. Erőss Zsolt – 2013-as haláláig – a föld tizennégy nyolcezer méternél magasabb hegye közül tízet megmászott, a Lhocét (8516 méter) és a Kancsendzöngát (8586 méter) ráadásul műlábbal.

A Dhaulagirivel együtt Varga Csaba már öt nyolcezresnél tart, mivel 2013-ban a Gasherbrum II (8035 méter), egy évvel később a Broad Peak (8051 méter), míg 2017-ben a Manaszlu (8163 méter), majd 2019-ben a Gasherbrum I (8080 méter) csúcsán is állt már.

„Eddigi mászásaim közül talán a Dhaulagiri volt a legkönnyebb, pedig nem így indult – folytatta a civilben építészként dolgozó Varga Csaba, akinek gyors expedícióját ezúttal a Hazajáró turisztikai magazinműsor támogatta. Ezúttal gyors expedíciót terveztem, mert a pénz és az idő együttesen is korlátok közé szorított. Saját megtakarításomból utaztam Nepálba, de az utolsó pillanatban is változott az indulás időpontja, mert eredetileg szeptember tizedikén mentem volna, végül két nappal később sikerült. Most talán visszakaptam valamit az élettől, mert tavasszal sok balszerencse ért a Mount Everesten.”

Varga Csaba hozzátette, szeretne további nyolcezreseket megmászni, de valójában a hagyományos útvonalak helyett új utak felfedezése jelentene neki valós kihívást.

 

 

Szintén a Dhaulagiri megmászásával próbálkozik Suhajda Szilárd és Klein Dávid. A Varga Csaba csúcselérését követő napon azonban a Zajo Dhaulagiri Expedíció 2021 két tagja a lavinaveszély miatt a 7176 méteren lévő hármas táborból átmenetileg az alaptáborig ereszkedett, de október 5-én hajnalban ismét elindultak felfelé, jelenleg újra a hármas táborban várakoznak a megfelelő időjárási ablakra. A tervek szerint a végső csúcskísérletre október 7. és 10. között kerülhet sor.

 

Varga Csaba nyolcezres expedíciói, kizárólag pótlólagos oxigén használata nélkül

2013 – Gasherbrum II, Karakorum, 8035 méter, sikeres
2014 – Broad Peak, Himalája, 8051 méter, sikeres
2015 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen, 7400 méterig jutott
2016 – Nanga Parbat, Himalája, 8125 méter, sikertelen, 6000 méterig jutott
2017 – Manaszlu, Himalája, 8163 méter, sikeres
2018 – Kancsendzönga, Himalája, 8586 méter, sikertelen, 8100 méterig jutott
2019 – Gasherbrum I, Karakorum, 8080 méter, sikeres
2019 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikertelen, 7300 méterig jutott
2021 – Mount Everest, Himalája, 8848 méter, sikertelen, 8000 méterig jutott
2021 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikeres

 

Fotók: Hazajáró, turisztikai magazinműsor

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.