Állj az első kerékre, aztán fordulj a hátsóra!

Parti András az egyetlen magyar hegyikerékpáros, aki három olimpián is részt vett, jelenleg a negyedikre készül. Heti sorozatunkban a mountain bike-kal kapcsolatos élményeit osztja meg velünk - ezúttal a montis trükközésekről.

TRÜKKÖK

Óriási a szabadságérzetem a nyeregben ülve, hiszen montival akármerre el lehet menni. Fel a hegyekbe, terepen bárhová, de még országúton is lehet használni, szóval igazából afféle funkerékpárról van szó. Szórakozás szempontjából is remek, az ugratókon lehet gyakorolni, ügyeskedni, fejleszteni a technikát, a robbanékonyságot. És hát tényleg hihetetlen, hogy amíg gyerekkoromban irreálisnak látszott, most mégis ebből élek, s több mint 20 éve bringázom már.

A hegyikerékpárral is lehet trükközni, kiállni például az első kerékre, majd átfordulni a hátsóra.

Ne úgy képzeljük el persze, mint egy speciális kerékpárnál, de azért lehet vele trükközgetni. Régebben nagyon szerettem triálozgatni, néhány könnyebb trükköt ma is be tudok mutatni. Lehet ezzel menőzni is, de a versenyeken, a cross country szakágban is egyre nagyobb divat, hogy a pályákon nagy letörések vannak. Egy-egy riválisom még verseny közben is bemutat trükköket, ami tényleg nagyon látványossá teszi a viadalt.

Pénteken következik:

Hova menjünk Magyarországon hegyibringával?

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek
Verseny közben ugrott el a boltba, de így is megnyerte a női kategóriát
Befejeződött a magyar világcsúcsot és aranyérmet is hozó erőemelő Eb
Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.