Napnyugtáig bejárják az egész országot

Csütörtök éjfélig lehet regisztrálni a Kéktúrázás napjára. A Magyar Természetjáró-szövetség szombati rendezvénye az Országos Kékkör 2581 kilométerének bejárását tűzte ki célul, 143 szakaszra bontva.

Kétségkívül Magyarország legnagyobb szabású túrarendezvényének lebonyolítására készül október 9-én a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) a Kéktúrázás napjának második megszervezésével. Az első alkalomra egy éve került sor, és a pozitív visszajelzések arra ösztönözték a szervezetet, hogy az Országos Kéktúra (OKT) mellett idén a a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalait is belevegyék a programba.

A teljes táv így 2581 km, amelyet 143 szakaszra osztottak fel. Mindegyiken legfeljebb 50 fős csoportok indulnak szakaszfelelőssel, a jelentkezés csütörtök éjfélig nyitott és ingyenes.

A szervezés előkészületei jelenleg a célegyenesben tartanak, amikor az MTSZ-t telefonon megkerestük a részletekkel kapcsolatban, éppen a GPS-jeladók átadása zajlott.

„A legtöbbet futárszolgálattal küldjük ki a szakaszfelelősöknek, de úgy ötvenért személyesen jönnek be az irodába – adott kis betekintést a háttérmunkába Rigler Szilvia, az MTSZ Kéktúrázás napjáért felelős szervezője. – Minden túracsoportot nyomon lehet követni ezek segítségével, és nemcsak mi látjuk, merre tartanak, és tudunk nekik segíteni, ha probléma lenne, hanem az esemény honlapján bárki nyomon követheti a túrázók mozgását, és ahogy remélhetőleg még sötétedés előtt az összes célba ér, teljesítve ezzel az Országos Kékkört.”

Eltévedni nehezen lehet a Kéktúrázás napján: a csoportokat szakaszvezetők segítik, és elég mindig a kéket követni.

Amilyen hatalmas vállalásnak tűnik az esemény, legalább annyira népszerű a legtöbb szakasza. A Budapest-környéki túrák és az Országos Kéktúra népszerű szakaszai már jellemzően beteltek, az Alföldön és a Dunántúlon viszont még sok szabad helyet találni. Ráadásul lehet, éppen azok járnak a legjobban, akik ezekre szavaznak.

„Sok település lakói nagyon örülnek annak, hogy az útvonal ott is áthalad, több önkormányzattól kaptunk visszajelzést, miszerint étellel és itallal is készülnek a túrázóknak.

Persze alapvetően mindenkinek magának kell gondoskodnia az ellátásról, és az utazásról. Mi a túravezetést biztosítjuk, valamint néhány nehezebben megközelíthető helyen bérelt buszt biztosítunk a közlekedés megkönnyítésére. Regisztráció és a túra kiválasztása után egy üzenőfalon lehetőség van egyeztetni és együttműködni akár a többi túrázóval is.”

Rigler Szilvia minden résztvevő figyelmébe ajánlja a Kéktúrázás napjához létrehozott honlap áttanulmányozását, ahol az alapvető információk mellett hasznos tippeket is találni a túrákkal kapcsolatban. Jelentkezni a szakaszokra csütörtök éjfélig lehet, a regisztrációt követően a feliratkozás és a lemondás is egy kattintás.

„Érdemes folyamatosan figyelni a szakaszokat, mert még utolsó nap is változhatnak a létszámok.

A esős időtől tartva néhányan mindig visszamondják az indulást, felszabadulhatnak helyek. A túrák indulása távtól is függ, a legkorábbi reggel hét órakor rajtol, és arra törekszünk, hogy mindegyik véget érjen naplementéig. A tavalyi rendezvényről a szervezőktől és a résztvevőktől is sok pozitív visszajelzést kaptunk, hosszú távon az a célunk, hogy hagyományt teremtsünk, és október második szombatja a Kéktúrázás napja legyen.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.