Sikeresen átúszták a gyerekek a Balatont

Az időjárás is kegyes volt a Kis Pingvin Úszó- és Vízilabda-előkészítő tanítványaihoz, akik sikeresen átúszták a Balatont. A tizennyolc tíz és tizennégy év közötti gyermek kedd délután ért célba a balatonakarattyai Bercsényi strandon.

A Kis Pingvin Úszó- és Vízilabda-előkészítő tizennyolc tanítványa – váltásban – sikeresen átúszta hosszában a Balatont, a szervezők és a gyerekek ezzel a mozgásukban korlátozott vagy egyéb fogyatékkal élő gyerekek korlátozott sportolási lehetőségeire szerették volna felhívni a figyelmet.

Az úszás ötletgazdája, a korábbi vízilabdázó Menczinger Melinda edzőtársával, Török Fannival és testvérével, a szintén vízilabdázó Menczinger Katával kísérte a gyerekeket, akik hatos csoportokban teljesítették a körülbelül 77 kilométeres távot.

A hétfő reggel Keszthelyről induló átúszást negyventagú stáb és hat kísérőhajó biztosította. A végére mindnyájan kellemesen elfáradtak, ám a gyerekek és a felnőttek egyaránt életre szóló élménnyel gazdagodtak.

„Minden jól alakult, kedd délután négy órakor értünk be a balatonakarattyai Bercsényi strandra, ami még jobb is, mint amire számítottunk. Mivel a Hableány katasztrófája miatt törölték az éjszakai úszásunkat, úgy kalkuláltunk, hogy csak szerdán érünk célba – mesélte a Csupasportnak Menczinger Melinda. – Előzetesen tartottunk a rossz időjárástól, de szerencsére megúsztuk – vasárnap még nagy vihar volt, de hétfőn és kedden is úszásra alkalmas volt az idő. Bár az első napon Fanni csoportja erős szembeszélben úszott, ezt leszámítva nem volt gond. Kicsit ugyan csöpögött az eső, de nem zavart minket.”

A küldetést sikeresen teljesítő csapat

A tíz és tizennégy év közötti gyerekeket a végén érmekkel és ajándékokkal jutalmazták, valamint kisebb fogadást rendeztek a tiszteletükre.

„Alig állunk a lábunkon, ők is nagyon elfáradtak, de hatalmas élmény volt nekik a Balaton átúszása. Végig nagyon fegyelmezettek és kitartóak voltak, és ami nagyon fontos, hogy végig figyeltek egymásra. Hogy tervezünk-e mostanában hasonlót? Néha meg kell törni a monotonitást valami őrültséggel, terveink vannak, meglátjuk, mit sikerül megvalósítani.”

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek
Verseny közben ugrott el a boltba, de így is megnyerte a női kategóriát
Befejeződött a magyar világcsúcsot és aranyérmet is hozó erőemelő Eb
Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.