Szögezzük le, hiszen nem is kérdéses: a tokiói olimpia maratoni aranyérmére az afrikai futók a legesélyesebbek, különös tekintettel a kenyaiakra (frontemberük a világcsúcstartó riói győztes, Eliud Kipchoge) és az etiópokra (akik nélkülözik Kenenisa Bekelét). Fehér bőrű atléta legutóbb 2004-ben, Athénban nyert a klasszikus távon, az olasz Stefano Baldini. A legutóbbi fehér dobogós Galen Rupp volt öt esztendeje Rióban, a 35 éves amerikai négy évvel korábban Londonban 10 000 méteren lett ezüstérmes, ugyanezen a távon Brazíliában ötödikként végzett.
Rupp még tavaly megnyerte az amerikai maratoni válogatót (2:09:20-as idővel), így kiharcolta a kvalifikációt, ugyanakkor 10 000-en lemarad a tokiói szereplésről, mert a múlt heti eugene-i válogatóversenyen csak hatodikként ért célba.
Az asztmával küzdő portlandi születésű futó, aki betegsége miatt időnként maszkban rója a métereket, már a negyedik olimpiájára készül.
„Olimpikonnak lenni a mindenséget jelenti. Nincsen nagyobb elismerés annál, mint a hazádat képviselni azon a színpadon, főként egy atlétikához hasonló sportágban. Az olimpia a csúcsa annak, amit elérhetsz. Minden egyes alkalommal megtiszteltetés és öröm volt amerikai színekben szerepelni a globális színtéren” – áradozott Rupp.
Amerikai legutóbb 1972-ben nyert maratoni olimpiát, Frank Shorter, ő négy évvel később az NDK-s Waldemar Cierpinski mögött második lett, igaz, a keletnémet sportoló egyáltalán nem biztos, hogy tiszta eszközökkel gyűjtötte be az aranyérmet… Ha már itt tartunk, ne fedje homály, hogy Rupp edzője hosszú időn keresztül a doppingügyek miatt 2019 októberében négy évre eltiltott Alberto Salazar volt (miatta nem lett belőle menő futballista, éppen Salazar figyelt fel rá középiskolás korában), ahogyan korábbi edzéstársának és barátjának, Mo Farahnak is.
Most már Mike Smithszel dolgozik együtt Rupp, aki rutinjával borsot törhet a fiatalabb kihívók orra alá, és az eredményei is tiszteletet parancsolóak: 2017-ben második lett a bostoni és első a chicagói maratonin, ahol több potenciális tokiói (pontosabban szapporói) riválisát legyőzte. Rióban 2:10:05-tel végzett a harmadik helyen, ami akkor egyéni csúcsot jelentett neki, azóta a legjobbja 2:06:07 a 2018-as prágai viadalról, idáig úgy jutott el, hogy korábban Bostonban és Chicagóban egyaránt megdöntötte a legjobbját. Eliud Kipchoge 2:01:39-éhez viszonyítva ez az időeredmény nyilván nem tűnik ijesztőnek, de a pálya, az időjárási körülmények, a mezőny tempója, a taktika, és sok más egyéb tényező miatt egy olimpiai versenyen az egyéni rekordok közötti különbség messze nem annyira releváns, mint amennyire lehetne.
Cikkünk elejére visszakanyarodva: nyilvánvaló, hogy Rupp bravúrjához, újabb érméhez az elit afrikai versenyzők gyengébb formájára, kipukkadására lenne szükség, továbbá arra, hogy ne legyen vészesen meleg, hiszen az nem tesz jót az asztmájának – annyi ugyanakkor bizonyos, ha lehetősége lesz, megpróbál majd halászni a zavarosban.
(Borítókép: AFP)
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
