BOGI BLOGJA Na, fussunk már valami nagyot!

Bogi előadáson ült, és elkalandoztak a gondolatai – természetesen a futás irányába –, mígnem lelki szemei előtt megjelent a modern kor két gladiátora, amint egymást túllicitálva futnak – verbálisan.

Bocs, gyerekek, nem volt semmi ihletem a héten, de szombaton fél napot voltam kénytelen ülni a fenekemen (még fizettem is érte), és a belsőelválasztású mirigyek hormontermelése közben mit csináljon az ember, mint hülyeségeken agyal. Jelen esetben az egymást túllicitáló embereken. Vannak a nagyon szerény egyedek, úgymint: „Jaj, ugyan, az az egy órán belüli félmaraton szóra sem érdemes, egyáltalán nem vagyok formában mostanság…” A másik pólus, hogy ellenfelünket verbálisan minél jobban sikerüljön felülmúlni a teljesítményünkkel, még akkor is, ha annak semmi alapja. Azt nem állítom, hogy ebben a sztorifeldolgozásban nem hagyott nyomot bennem a Monty Python.

Jól nézel ki, Bandikám, látom, a futás megtette a kedvező hatását, meg a kevesebb kajálás.

– Hát, igen, miért is tagadjam, jó kondiban vagyok. Ha láttad volna, annak idején honnan indultam, el sem hinnéd: százötven kilót nyomtam nettóban. No de Sanyikám, te sem panaszkodhatsz ám, ahogy elnézlek.

Igen, de nagyon keményen meg kellett dolgozni az eredményért. Kétszáz kilót nyomtam nettó, még a piát is csapattam akkoriban rendesen. Az a két liter vodka naponta nem kicsit vágott haza.

– Öhm… Az a százötven kiló már később volt. Kétszázhúszról indultam, hallod, rettenet. Három liter vodka meg tíz sör naponta, a világomat nem tudtam.

Azt elhiszem, mivel háromszáz kilóról indultam. Az ágyból nem tudtam felkelni, vénásan toltam magamnak a napi négy liter vodkát és három rekesz sört. Borzasztó idők voltak.

– El tudom képzelni. Nekem infúzióba kötötték be a napi öt liter vodkát és tíz rekesz sört, mivel négyszáz kiló voltam. Két tűzoltó vitt a legközelebbi detoxba.

Nem csodálom. Két éve kimutatták, hogy külön gravitációs mezőm volt, három tűzoltó vitt el a kórházba, ahol nem találtak vért az alkoholszintemben, és azt mondták, egy életre gazdag lennék, ha a rajtam lévő zsírt leszívnák, és eladnák fenékimplantátumnak Koreában.

– Kemény idők voltak.

Azok, bizony, de már vége, hála a sportnak. Amúgy hogy étkezel mostanság, Bandikám?

– Ketózom!

Az komoly, én is toltam, de csak három hét után jött elő a köszvényem, így át kellett váltanom valami szigorúbbra. Búzacsíra-diétát tartok, és napi három deci frissen facsart narancslevet iszom ásványvízzel.

– Az igen! Én is csináltam ezt egy ideig, de búzakalászok kezdtek kinőni a fülemből, így most maradt a narancslé szódával.

Öhm… A csírával már én is felhagytam, meg ezekben a ki tudja honnan jött narancsokban sem bízom. Három hete csak sima vízen élek.

– Én mindennap hajnalban kimegyek az erdőbe, flaskába összegyűjtöm a friss harmatvizet, majd a nap folyamán elkortyolom, bőven elég ez nekem.

Én felhagytam a harmativással, ödémásodott tőle a lábam. Naponta háromszor kiülök az erkélyre, és a napfényből táplálkozom.

– Én felhagytam a fényevéssel, nagyon erős mostanában az UV-sugárzás, teljesen leégett a vállam. Azóta csak levegőt veszek. Naponta háromszor.

Nagyon durván tolod, Bandikám, meg is látszik az az oxigénhiány rajtad, mi tagadás. Most nézem, a legújabb cipő van rajtad, tuti hasítasz benne, mint Zetor a búzaföldön.

– Hát, igen, ötvenezer volt, de megérte.

Én is gondolkodtam ezen a típuson, de túl olcsónak találtam. Ez, amit látsz rajtam, hetven volt, de kit érdekel, a minőséget meg kell fizetni.

– Ó, ez is már egy nyugdíjazott darab, csak fűnyírásra használom. Nézd, itt van ez, egy „kilóba” került. Volt kilencvenezerért is, de valami olcsó gagyira az aliról nem adok egy fillért sem.

Én most egy személyre szabottat rendeltem. Kiutaztam Amszterdamba, lemérték a lábam mindenhogy is, mondták, három hét alatt legyártják Kínában. Hohó, mondom, mit gondoltok, ezt a cipőt csak egy velencei kézműves cipész készítheti el gyertyafénynél. Igaz, így három „kilóba” került, plusz utazás, de megérte.

– Én olyat rendeltem, amit még meg sem terveztek, de mondom, nem érdekel, ha nincs megtervezve, akkor tervezzék meg. Igaz, két „kilóba” fáj majd a tervezés meg a gyártás. Euróban! De nem érdekel, minden fillért megér.

Abban felszaggatod az aszfaltot, Bandikám, az biztos. Mi a következő verseny?

– Lesz ez a Szahara-futás hosszában, ezernyolcszáz kilométer három nap alatt, hatvan fok, homok, ötvenkilós hátizsák, na, ez már az én szintem.

Én is szemeztem ezzel a szaharással, de nekem nem fekszik ez az ingerszegény környezet. Az Amazonasban futok! Hetven fok, száztíz százalék páratartalom, hatvankilós zsák, plusz a fegyverek a tigrisek, madárpókok, bennszülöttek ellen.

– Igen, azt én is néztem, futok majd én is az Amazonason, csak a vízen. Cirka hétezer kilométer két nap alatt, nyolcvan fok, százhúsz százalék a víztartalom, hetvenkilós zsák, szigonypuska a krokodilok, kígyók ellen, plusz még az oxigénpalack.

Szépek is ezek a dzsungelfutások, de nálam tervben van a Himalája-csúcsfutás is. Tengerszinttől indul. Kilencven fok lent a parton, mínusz hatvan a csúcson. Kötelező a százkilós hátizsák mellett tűzhelyet vinni, plusz még egy serpát is cipelned kell a nyakadban.

– Ejha, hát, azt nem mondhatja senki, hogy nem szép a mi sportunk, Sanyikám.

Úgy, ahogy mondod, Bandikám! Na de eleget csevegtünk, ideje rendelni valamit. Pincér, két vodkát kérek!

– Én három vodkát és egy korsó sört.

Elnézést, rosszul mondtam, öt vodkát kérnék és három korsó sört. Meg egy csülöktálat.

A régi szép idők emlékére, Sanyikám, mikor még nem sanyargattuk így magunkat, és nem csináltunk ekkora baromságokat.

– Egészségedre, Bandikám!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.