A Góbi után sivatagi Grand Slam

A Góbi sivatag Mongólia felőli oldalán rendezték meg azt a hatnapos, 250 kilométeres versenyt, amelyen Roskovics Miklós az előkelő harmadik helyen ért célba.

Nyolc éjszakát töltött augusztus elején a Góbi sivatagban a magyar ultrafutó Roskovics Miklós, akinek ez volt a harmadik sivatagi futóversenye a Szahara marokkói területén rendezett Marathon des Sables és a namíbiai Namib Race után – vagyis tapasztalt versenyzőnek számított a több mint száztagú mezőnyben.

„A hatnapos verseny során minden reggel nyolc órakor rajtoltunk az aznapi szakaszokra, amelyeken általában kora délután, egy óra körül sikeresen célba is tudtam érni. A kijelölt pályán tíz-tizenöt kilométerenként kaptunk vizet, egy napra egy főre összesen tízliternyit kellett beosztani. A vízen kívül minden felszerelésemet, a hálózsákomat, az előrecsomagolt, úgynevezett űrhajósételeket és az összes futófelszerelésemet, a ruháimat végig magammal kellett vinnem” – kezdte élménybeszámolóját Roskovics Miklós, aki nagyon szereti a különleges és extrém nehézségű terepultrákat.

A felsorolt sivatagi futóversenyeken kívül járt már többek közt Reunion szigetén is, valamint a japán Spartathlonként emlegetett Szakura Micsi Nature Run nevű aszfaltultrán idén áprilisban, cseresznyevirágzás idején.

Pontosan 250 kilométert tettek meg a 42 országból érkező futók hat nap alatt, a klasszikus sivatagi körülményekkel a negyedik naptól kellett megküzdeniük.

„Az első három napon igazán változatosak voltak a terepviszonyok, sztyeppén és hegyvidéken futottunk, folyóparton haladtunk, majd a negyedik naptól igazi forró, száraz, homokos sivatagon át vezetett az utunk, amikor már a hőmérséklet is jelezte, hogy megérkeztünk a forróságba. Nappal több mint harmincfokos kánikula volt, míg éjszaka nulla fok alá is lehűlt a levegő – folytatta élménybeszámolóját a magyar versenyző. – Az erőbeosztásomra kellett nagyon odafigyelnem, ezt a tanácsot kaptam útravalóul edzőmtől, Lőrincz Olivértől is. A többnapos sorozatterhelés mindig más jellegű igénybevétel a test számára, így a pulzusomra és az energiabevitelre is fokozottan ügyeltem. A hat nap alatt napi szinten körülbelül négy-ötezer kalóriát használtam fel, míg maximum kétezret tudtam csak bevinni. Ennek ellenére a verseny végére sem csökkent a súlyom, tehát megfelelően tudtam hidratálni, így végig jó állapotban voltam, mind fizikailag, mind mentálisan.”

A jól felépített versenyzés pedig meghozta a várva várt eredményt, hiszen Miklós a 107 induló között a harmadik helyen ért célba a hatodik nap végén. A mezőnyben egyébként a legfiatalabb induló 19, míg a legidősebb versenyző 73 esztendős volt.

„Hogy jövőre is ott leszek-e a mezőnyben, az leginkább attól függ, hogy sikerül-e végre kijutnom az Egyesült Államokban, Kaliforniában tartott Western States Endurance Run elnevezésű száz mérföldes terepultrára. Öt éve próbálok eljutni erre az ősi hagyományokkal bíró versenyre, amely a világon az első hivatalos száz mérföldes terepultra. Fortuna eddig nem fogott kézen a sorsolásokon, noha elvileg évről évre egyre nagyobb eséllyel várhatom. Ha most sem sikerül bekerülnöm, biztosan ott leszek a Gobi March szervezői csapata által megrendezett The Last Desert elnevezésű versenyen, amely az Antarktiszon tartanak jövő ősszel.

Ide csak azok kapnak engedélyt, akik már legalább két sivatagi versenyt teljesítettek. A fő célom a „Grand Slam”, vagyis mind a négy sivatagi verseny egy évben történő teljesítése.

Jövőre van rá esély, vagy legközelebb két év múlva, hiszen az Antarktiszon csak kétévente szerveznek futóversenyt. Áprilisban kezdődik a sorozat Namíbiában, ezt követi júniusban a Góbi sivatagi verseny, majd szeptemberben rendezik Chilében az Atacama Crossingot, és végül novemberben lehet részt venni az antarktiszi futáson. Ha minden szerencsésen alakul, ez a négy verseny lesz a jövő évi fő célom.”

A sivatagi menü: makadámdió tiroli kolbásszal

„Nem szeretem a zseléket, inkább száraz ételeket szoktam fogyasztani a versenyek során – mondta a táplálkozásról Roskovics Miklós. – A kötelezően előírt napi kétezer kalóriányi ételt előrecsomagolt, zacskós formában vittem magammal, abból a jól bevált, korábban már tesztelt márkából, amelyet a másik sivatagi futásaimon is már fogyasztottam. Ezeket esténként meleg vízzel oldottam fel, és úgy fogyasztottam. Mellette a futásokra makadámdiót és tiroli kolbászkákat vittem magammal, valamint izotóniás italt fogyasztottam. A meleg miatt természetesen nagyon odafigyeltem a sópótlásra is. A teljes verseny alatt százhúsz sótablettát ettem meg, ez naponta átlagosan tizennégyet jelent.”

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.