Saját zsír, hátizsák: bringás szlengszótár

Mit jelenthet ledobni a hátizsákot, csipegetni vagy saját zsíron menni? És kik azok a droidok? Régi pedálkirályoknak nem okoz gondot a megfejtés, írjuk Országúti bringázás magazinunkban.

Minden közösségnek megvan a maga argója: a cinkos és bajtársi viszonynak, a közös érdeklődés (kerék)nyomán ezer szálon kapcsolódó életformának gyakori következménye a tolvajnyelv kialakulása. Nincs ez másképp a sportágakkal sem, miért volna tehát kivétel a kerékpársport? Számos kifejezés közismertnek számít (drótszamár, bukó, stucni), jó néhányról pedig könnyű kitalálni, mit jelent (aszfaltbetyár, virsligumi).

Most miniszótárba foglaltunk néhány olyan „belsős” kifejezést, amelyek ismeretében biztosan nem érzi magát földönkívülinek az emberfia, -lánya, ha egy kerékpártúrán, rendezvényen vagy versenyen öreg motorosok, bocsánat, bringások közé sodorja az élet.

Megkínálni az ellenfelet kerekesül szólva nem jelent mást, mint hirtelen tempót váltva „begyújtani a rakétákat”, tehát az élre törni és növelni a tempót, figyelve, hogy vajon a többiek képesek-e tartani velünk a lépést. Saját zsíron menni nem éppen kifizetődő, hiszen ilyenkor mindenfajta fedezék hiányában, a szélárnyék enyhítő hatásai nélkül, a légellenállással (rosszabb esetben a szembeszéllel) folyamatosan megbirkózva tekerünk.

Az újságosoknál, szupermarketekben, benzinkutakon kapható Országút bringázás magazinunk: a 100 oldalas kiadványban interjúk, portrék, hasznos tippek olvashatók, de egy 16 oldalas mellékletet is készítettünk az MTB szerelmeseinek. A kiadvány ára 990 forint.

Ezekkel ellentétben az állandóan a boly közepén-végén, suttyomban utazó kerekest, aki minduntalan kihasználja mások szélárnyékát, hátizsáknak nevezzük – és így rögtön érthető, mit jelent lerázni, illetve ledobni a hátizsákot. A mászás és a csipegetés kifejezések sokszor kéz a kézben járnak, ám ezeket emlegetve nem extrém alpinizmusban jeleskedő kendermagos tyúkokra gondolunk, hanem olyan bringásokra, akik emelkedőre caplatnak, s annak meredekségétől – valamint a saját technikájuktól – függően úgy kapaszkodnak a kormányba, hogy minden taposásnál karral is húzzák magukat előre, emiatt látványosan bólogatnak, vagyis „csipegetnek” menet közben.

Ez is egy olyan sport, melyben a hullámhegyeket természetszerűen hullámvölgyek követik, akik pedig megindulnak a lejtőn, azok belsős „tájszólás” szerint általában rongyolnak, döngetnek, nyélen mennek vagy tépnek, mint az őrült, ki letépte a láncát.

Apropó, lánc…

Nem árt némi biztonsági ismeret sem: ha valami nyávog, nyekereg, sír vagy könyörög, az nem egy elütött macska lesz, még csak nem is a bedarált, vagyis leelőzött ellenfél, hanem bizony, a lánc – vagy a fékbetétek, azok is nagyon „profik” ebben.

Bár egy (országúti) kerékpáros sosem lehet eléggé sovány, és sokaknak életcél az abszolút ropiság, pályafutásuk során a kerekeseknek a pizzasütés is mindennapos gyakorlat. A kifejezés arra utal, hogy intenzív fékhasználat esetén a tárcsafék felforrósodik, kellemes égett szagot lengetve maga körül. Inkább kellemes gyermekkori emlékeket, mintsem a felnőttek napi taposómalmát idézi a mókuskerék, vagyis a legpörgethetőbb áttétel. Ez a legpihentetőbb „üzemmód”, hiszen alig kell energiát befektetni a hajtáshoz. Ellentéte a csak nevében szelíd kis kedves, amely a hátsó fogassor legkisebb eleme, vagyis ha erre váltunk, minden bizonnyal vért izzadunk pedálozás közben.

És hogy kik a droidok? Azok a versenyzők, akiket nemes egyszerűséggel megszállottnak, mániákusnak, sőt egyenesen függőnek nevezne a köznyelv. A droid tehát az igazán „elvetemült”, éjt nappallá téve edző, szenvedélyes bringás, akinek természetes élőhelye rendszerint az élmezőny.

(Megjelent az Országúti bringázás magazinban, 2019-ben.)

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.